Pesti Srácok

XXI. Század Intézet: a bérkövetelés már régen nem játszik szerepet a baloldal által eltérített „tanártüntetéseken”

XXI. Század Intézet: a bérkövetelés már régen nem játszik szerepet a baloldal által eltérített „tanártüntetéseken”
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Balos belüggyé vált az eltérített tanártüntetés – állapítja meg legújabb elemzésében a XXI. Század Intézet. Mint arra felhívják a figyelmet, az ellenzéki pártok áprilisi újabb veresége után megpróbáltak a társadalmi elégedetlenségből politikai tőkét kovácsolni, rátelepedve a kata-törvény módosítása miatti tiltakozásra, majd a pedagógustüntetésekre is.

Mint megjegyzik, az elmúlt évtizedben megfigyelhető az a politikai mintázat, hogy az ellenzék az önvizsgálat és megújulás helyett olyan elégedetlenségi megmozdulásokat szemel ki, amelyek felszínen tartják az amúgy bukott politikusokat. Megfigyelhető volt továbbá az is, hogy a kezdetben valós társadalmi követeléseket megfogalmazó rendezvényeken a baloldali politikusok mellett megjelentek, majd belefolytak a szervezésbe a hivatásos „civilek” is, akik nemzetközileg ismert és kipróbált felforgatókönyvek (Saul Alinsky: A civil szervezkedés ábécéje, Gene Sharp: Diktatúrából demokráciába, Srđa Popović: Útmutató a forradalomhoz) szerint próbálták megbontani a társadalmi rendet.

Az elemzés szerint a kata-törvény miatti tiltakozást lényegében az ellenzéki politikusok saját megjelenésükkel trollkodták szét: Jakab Péter, Fekete-Győr András, Komjáthi Imre, Kunhalmi Ágnes, Jámbor András, Szabó Tímea és Tordai Bence, valamint az időközben aktívvá vált Juhász Péter jelenléte elriasztotta az eredeti célokat támogató résztvevőket.

A tanártüntetések kapcsán ugyanakkor megfigyelhető volt, hogy a széles társadalmi támogatottság még a politikusok megjelenése ellenére is kitartott: október 5-én az első nagyobb szimpátiatüntetésen megtelt a Kossuth tér, a résztvevők pedig elfoglalták a Margit hidat. A tüntető tanárok 12 pontja október 7-én már olyan követeléseket is tartalmazott, mint az Oktatási Minisztérium és az előmeneteli rendszer létrehozása, a Nemzeti Alaptanterv átírása, vagy az állami tankönyvkiadás felülvizsgálata. Mindezek azonban csupán kiegészítették, de nem térítették el a valós céloktól a megmozdulásokat.

PestiSracok facebook image

Az elemzés szerint akkor sikerült ideológiailag kisiklatni, amikor a kormány ígérete ellenére az ADOM Diákmozgalom, az EVDSZ, a PDSZ és a PSZ szervezésében október 23-án már egy olyan rendezvényt hoztak létre, amelyen a bérkérdés háttérbe szorult, viszont Karácsony Gergely felszólalásával egyértelműen politikai felhangot kapott. Már hallható volt az „Orbán, takarodj” rigmus, és lehetett fotózkodni Dobrev Klárával, Karácsony Gergellyel és Márki-Zay Péterrel. A szervezők radikális csoportja a színpadon egy Pintér Sándort ábrázoló bábut dobált meg, majd egy Pankotai Lili nevű diák meglehetősen vulgáris módon szidalmazta a kormányt.

– állapítja meg az elemzés, hozzátéve: baloldali belüggyé vált a pedagógustüntetés. Mint megjegyzik, a tanártüntetések eltérítésének egyik főszereplője, Molnár Áron (a noÁr Mozgalom vezetője) a 444-nek adott interjújában nyíltan el is ismerte, hogy nem a kormánnyal való tárgyalás a cél, hanem „a rendszert meg kell változtatni, és a Fidesz rendszerét meg kell dönteni”. Az elemzés szerint a legutóbbi, november 26-ai tüntetés már csupán egy csekély létszámú radikális csoport rendbontását láthattuk, amelyen a követelések közé bekerült a „Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről”. A rendezvényen végül a diákok bejelentették, hogy a következő tüntetést már az MTVA-székház elé fogják szervezni, ami jól mutatja, hogy a bérkövetelés már régen nem játszik szerepet az eltérített „tanártüntetéseken”.

Forrás: XXI. Század Intézet; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.