pedagógussztrájk
Tényi István szerint jogellenes a pedagógussztrájk, a Belügyminisztériumhoz fordult
A Belügyminisztériumhoz fordult a pedagógussztrájk ügyében Tényi István, aki szerint jogellenes a mai pedagógussztrájk. Indoklása szerint „egyes köznevelési intézményekben október 5-én egyáltalán nem, vagy korlátozott mértékben folyt nevelés, oktatás, illetve tanulók a nevelés-oktatás ideje alatt demonstráltak”, ezzel pedig bizonyos alapvető jogok és alkotmányos alapelvek is sérülhettek, így például az oktatáshoz való jog.Összekapott a pedagógussztrájk időpontja miatt a két nagy szakszervezet
Ahogy arról több sajtóorgánum is beszámolt, teljes pedagógussztrájkot hirdetett október 5-ére a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Közleményükből kiderült, hogy az iskolák mellett az óvodák és a kollégiumok pedagógusainak csatlakozására is számítanak. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azonban a Facebook-oldalán hétfőn megosztott közlemény szerint a Magyar Közoktatás Napjához, november 22-éhez kapcsolódóan tervez országos akciót.Több ezer iskolai dolgozó léphet sztrájkba a tanév kezdetén az Egyesült Államokban
Philadelphiában sztrájkot hirdetett szombaton a több ezer iskolai dolgozót képviselő szakszervezet egy héttel a tanév megkezdése előtt a tarthatatlan munkakörülményeikre hivatkozva.Pedagógusok Szakszervezete: szükséges volt felfüggeszteni a pedagógussztrájkot, hiszen nincs kivel tárgyalni
Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke volt az ATV Start vendége, ahol elmondta: szükséges volt felfüggeszteni a pedagógussztrájkot, hiszen nincs kivel tárgyalniuk. Azonban kijelentette, hogy amint megalakul az új kormány, bejelentkeznek és folytatni fogják, mert semmivel nem jutottak előre.Felfüggesztik, de nem hagyják abba a pedagógusok a sztrájkot
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem befejezte a sztrájkot, hanem felfüggesztette. A szervezet pénteken arról tájékoztatta az MTI-t, hogy azért döntött így, mert hétfőtől csak ügyvezető kormány lesz, amelynek a jogkörei korlátozottak.Sorosék keze is benne lehet a pedagógus-sztrájkban
Egyre közeledik az országgyűlési választások és a gyermekvédelmi népszavazás időpontja. A tűzfalcsoport blog bejegyzésében felhívja a figyelmet, a kampányban mindent a politika szemüvegén keresztül kell néznünk, így a polgári engedetlenséget elkövető pedagógusok akcióit is.A Hobbista is megy tüntetni a tanárok mellett? (Videó!)
A mostani adásban is volt a háborútól tudatosan eltávolodó, ún. pszichózisoldó műsorblokk; ezúttal a pedagógussztrájk volt a téma. Az ellenzéki pártok, elsősorban a DK előretolt helyőrségeként működő szakszervezetek valójában a legkevésbé sem a tanárokat képviselik, hanem politikai érdekeket szolgálnak – és ehhez kihasználják a tanárokat. De ettől még van baj bőven ezen a területen, nemcsak a tanárok fizetése és munkakörülményei, hanem az egész közoktatás jövője miatt. Ugyanis égető tanárhiány van már most, és a jövőben ez csak még rosszabb lesz. Ha viszont egyáltalán nem lesznek már szaktanárok, akik valódi tudást adva, a súrlódásról, a kontinentális lemezekről, a zigótákról... vagy épp Balassi Bálintról oktassák a nebulókat, akkor az iskolák funkciója gyermekmegőrzésre, társasági életre és zsírkrétával rajzolgatásra fog redukálódni. Persze, hurrá, csodálatos, végre egész nap önmegvalósíthatnak a gyerekek, megvalósul a finn modell... csak épp azóta már maguk a finnek hátráltak ki a finn modell mögül, miután rájöttek, hogy az output semmit nem tudó, élhetetlen hülyegyerekeket jelent. Szóval a következő (Orbán-)kormány tegye rendbe a közoktatást, különben... (na, ezt Jeszi a műsorban mondja el).Most Gulyás Gergelyt kóstolgatja a nárcisztikus noÁr
„Na, szevasz Gulyás Gergely!” – indítja videóját a tiszteletlenség, a magamutogatás és a tehetségtelenség modernkori mintapéldánya. Molnár Áron – vagy ahogy rendkívül „trendi” influenszerként magára és egyfős mozgalmára utalni szokott: noÁr – legújabb világmegváltó beszédében a Miniszterelnökséget vezető miniszterbe állt bele, letegezve a nála idősebb és „kicsivel” magasabb pozíciót betöltő kormánytagot.Ajánljuk még