Pesti Srácok

Tényi István szerint jogellenes a pedagógussztrájk, a Belügyminisztériumhoz fordult

Tényi István szerint jogellenes a pedagógussztrájk, a Belügyminisztériumhoz fordult
20221003 Budapest -- Diákok tüntetnek a kirúgott tanáraikért, a Kölcsey Ferenc Ginmázium előtt. // fotó: Hatlaczki Balázs

A Belügyminisztériumhoz fordult a pedagógussztrájk ügyében Tényi István, aki szerint jogellenes a mai pedagógussztrájk. Indoklása szerint „egyes köznevelési intézményekben október 5-én egyáltalán nem, vagy korlátozott mértékben folyt nevelés, oktatás, illetve tanulók a nevelés-oktatás ideje alatt demonstráltak”, ezzel pedig bizonyos alapvető jogok és alkotmányos alapelvek is sérülhettek, így például az oktatáshoz való jog.

Az Alapvető Jogok Biztosának korábbi álláspontjával azonosulva az a meggyőződése Tényi Istvánnak, hogy a jogállam alapértékeinek tiszteletben tartása és tudatos felvállalása terén a lehető legszélesebb társadalmi egyetértésnek kell kialakulnia. Véleménye szerint az el nem vitatható demokratikus alapértékek között kiemelt jelentősége van a gyermeki jogok biztosításának; az állam működését át kell hatnia annak a követelménynek, hogy a döntések elsődleges szempontjának a gyermekek legjobb érdekének kell lennie. Szavai szerint a sztrájkhoz való jog a törvényben meghatározott követelmények maradéktalan betartása mellett gyakorolható, ilyen esetben élvez alkotmányos védelmet.

– vélekedik. Felidézte: az Alkotmánybíróság határozata kitér arra is, hogy a munkabeszüntetés mint az érdekérvényesítés eszköze jogintézményéből következően a „még elégséges szolgáltatás” és a munkáltató rendeltetésszerű működésének a fenntartása, vagy valamely közfeladatnak a zavartalan ellátása nem azonos fogalmak. A munkabeszüntetés a munkáltató rendeltetésszerű működésének a fenntartását akadályozza. A sztrájk munkajogi kategória, amelyet sem a munkaviszonyon kívüli munkavégzésre irányuló jogviszonyokra, sem a munkajogon kívüli jogviszonyokra nem lehet alkalmazni. A diákok megmozdulásai csak a köznevelési törvény, az egyesülési és gyülekezési jogról szóló törvények, valamint az iskola belső szabályzatai keretén belül értelmezhetők. A diákok követeléseik kifejezésére a diákönkormányzatot vagy más diákegyesületet vehetik igénybe.

PestiSracok facebook image

– húzta alá beadványában, amelyben azt is kérte, hogy a minisztérium az ügyben forduljon az első fokon eljáró bírósághoz. Annak vizsgálatát kérte, hogy

  • 2022. évi október hó 05. napon ért-e tanulókat joghátrány?
  • Voltak-e olyan tanulók, akik a meghirdetett – álláspontom szerint jogellenes – megmozdulás okán nem élhettek tanuláshoz való jogukkal?
  • Milyen formában biztosított ügyeletet tanulók részére az oktatási intézmény a „polgári engedetlenség” ideje alatt?
  • Milyen formában/módon kommunikálta az intézmény az eseményt a szülők/tanárok/diákok felé?

Hozzátette: az ellenőrzés célja lehet feltárni azt is, hogy az adott tanítási napon elmaradt tanórát/tanórákat mikor és milyen formában pótolja be az intézmény.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.