Kinek jár a Nobel?

Mondjuk, legyünk őszinték, nem is nagyon volt realitása hogy Trump kapja. Hogy az a globalista, full balos társaság, akik Jasszer Arafatnak, egy de facto terrorszervezet vezetőjének adtak Nobel-békedíjat, csak mert egy kis időre abbahagyta izraeliek felrobbantását, vagy repülőgépek eltérítését… akik Barack Obamának adtak Nobel-békedíjat…miért is? Szóval ezek nyilván nem fogják a fasiszta narancsembert azzal legitimálni, hogy elismerik a béketeremtő tevékenységét.

Nobel-díj, vagy amit akartok

De hogy ne csak szarkasztikus megjegyzéseket tegyek a Nobel-bizottságra, a Békedíj meglepő módon egész jó helyre ment. Pedig komoly félelmeim voltak. Volt néhány teljesen jó jelölt (nem sok), legalább a felük a kötelező narratívákhoz volt köthető (Palesztina, Ukrajna, Kína, nők jogai, stb.), és volt köztük néhány rettenetes is. Esküszöm, attól féltem, hogy Francesca Albanese ENSZ-különmegbízott kapja, aki olyan szinten tolja a HAMASZ szekerét, hogy nemhogy terrorista-támogatónak, hanem egész nyugodtan terroristának lehetne nevezni.

A győztes, María Corina Machado viszont valóban megérdemli. Bár ha szőrszálhasogatóak akarunk lenni (vagy ragaszkodni a díj nevének következetes értelmezéséhez), akkor semmilyen béketeremtő tevékenységet nem végzett. Viszont bátran és keményen küzd a Venezuelát most már évtizedek óta uraló, korábban Chavez, most Maduro által vezetett narkós gengszterbandával szemben. Venezuela egy fantasztikus adottságokkal rendelkező, gyönyörű, jobb sorsra érdemes ország. Ha a nemzetközi közösség egy kicsit is segíteni tud azzal, hogy az első számú ellenzéki politikust Nobel-békedíjjal jutalmazza, akkor hajrá!

És mennyire jó már az is, hogy Machado a díjat Trump-nak dedikálta, elismerve az ő béketeremtő tevékenységét! Persze, nehéz nem rájönni, hogy ebben azért volt egyfajta “keringőre hívás” is. Trump szerette volna megkapni a díjat, és ugyan nem sikerült, de a hiúságának nyilván kedves, ahogy a győztes dicsérte őt… még az is lehet, hogy cserébe odaküldi az amerikai hadsereget, hogy most már ne csak egy-két drogszállító motorcsónakot robbantsanak fel, hanem Maduro palotáját is…

De miért beszéltem ennyit a Békedíjról?? Meg valami venezuelai csajról? (Amúgy a “csaj” 58, csak elég jó karban van.) Hiszen itthon nyilván mindenkit az irodalmi Nobel-díj érdekel. Amit 23 év elteltével ismét magyar író kapott. Kertész Imre után Krasznahorkai László is átvehette a rangos elismerést. Kertész Imre műve – minden tiszteletünk mellett – nem volt Nobel-díj szintű. Félreértés ne essék, a “Sorstalanság” egy jó, színvonalas regény. És egy fontos témát dolgoz fel – még akkor is, ha 2002-ben ez még egy “kötelező” slágertéma volt. (Legyünk nyugodtak: ma már esélye sem lenne Nobel-díjra egy holokauszt-regénynek.) Kertész Imre a díjat valószínűleg a német fordításnak köszönhette, ami állítólag fantasztikusan jó lett. Persze, nyilván kellett hozzá egy értékes alapanyag. Még egyszer: szó nincs róla, hogy Kertész Imre ne érdemelte volna meg a Nobel-díjat. És bár korábban mondott olyanokat, hogy Németországban jobban otthon érzi magát, mint Magyarországon, legkésőbb de már jóval a migrációs válság berobbanása előtt látta Nyugat-Európa (és benne Németország) önsorsrontását, és revideálta korábbi vélekedéseit. A díjat követő években mutatott tisztességes, józan viselkedése, reálpolitikai tisztánlátása, magyarságának újrafelfedezése miatt pedig abszolút tiszteljük őt.

Na, és akkor itt van ez a Krasznahorkai nevű izé… Jaj, hogy merészeltem így nevezni, már hallom is, ahogy pufognak, hőbörögnek a bolsik, hiperventillálnak és moralizálnak, távozásomat követelik a közéletből, stb., stb., yada, yada, kurvauncsi. Krasznahorkai valószínűleg tényleg jó író – de annyira embert próbálóak a művei, hogy nagyon “jó olvasónak” is kell lenni hozzájuk. A “Sátántangó” és “Az ellenállás melankóliája” vitathatatlan klasszikusok – még ha szélesebb körben fogyaszthatóvá igazából csak Tarr Béla film-adaptációi tették őket. Az a posztmodern, apokaliptikus, simán nihilistába átmenő világkép, ami végig átszövi Krasznahorkai műveit, nyilvánvalóan egy ún. “acquired taste”, egy “szerzett ízlésvilág”. Vagyis: meg kell tanulni megszeretni. Mint a kávét, az alkoholt, a cigarettát. A kisgyerek ezeket még ösztönösen kiköpi- kiköhögi. Ezekhez hozzá lell szokni, “beléjük kell nőni”. Valószínűleg kevesen vagyunk, akik belenőttünk Krasznahorkaiba. Kérdés, hogy bele kell-e nőni a nihilbe. Vagy az ember enélkül is teljes értékű életet élhet.

Szóval Krasznahorkai nem könnyű eset. De fogadjuk el azoktól, akik már belenőttek, hogy igen, tényleg jó író. Vót valamikó – ahogy Szalacsi Sándor fogalmazná. Akkor, amikor az előbb említett klasszikusokat írta. De a Nobel-díjat nem ezek miatt kapta. Hiszen 1985-ös és 1989-es regényekről beszélünk! Az irodalmi Nobel-díjhoz ma már nem az kell, hogy valaki egy nagyon jó regényt írjon. 20 évvel ezelőtt még be lehetett csúszni pusztán emiatt. Ma már egy író művel, és főleg az író személye, megnyilvánulásai meg kell feleljenek bizonyos kritériumoknak. És ezek a kritériumok nem irodalmiak. 

Krasznahorkai László azért kaphatta meg a Nobel-díjat, mert teljesítette a checklist-et. A megfelelő eredménnyel átment a szűrőn. És ez a checklist, ez a szűrő úgy működik, hogy az illetőnek bizonyos ügyekben egy bizonyos álláspontot kell képviselnie, és annak hangot is kell adnia. Ezek az ügyek pedig a következők:
Narancsember (Trump) rÓsz.
Orbán rÓsz.
Izrael rÓsz.
HAMASZ nem rÓsz.
A terroristák csak áldozatok.
Fehér ember rÓsz.
Mindenki más áldozat.
Az idegen szép, a bevándorlás JÓ!
Putyin rÓsz.
De Marx és Lenin JÓ!
Zelenszkij JÓ!
Slava Ukraini!
A férfiak is szülhetnek.
Felforr a boJgó, mind meghalunk.
Kereszténység rÓsz.
Iszlám JÓ!
Lehet, hogy van még pár, amiről nem is tudunk, de a Bizottság kőkeményen számonkéri. Ahhoz, hogy valaki megkaphassa a díjat, egy bizonyos pontszámot el kell érni. A végső pontszámhoz való út többféleképpen is bejárható. A fenti témákkal kapcsolatos nyilatkozatok mind-mind pontokat érnek. A nyilatkozat súlya, intenzitása, elhangzásának helye, az elért tömeg mérete mind-mind számítanak. Senki sem tudja, pontosan mik a szempontok és az arányok; kicsit olyan, mint a Facebook-algoritmus, meg a közösségi irányelvek.

Ha valaki több ügyben (vagy akár mindegyikben) kellően felmondja a liberális-globalista narratívát, az sok pontot szerez. Vagy elég lehet az is, ha valaki sokat és hangosan szidja Trump-ot, Putyint vagy Orbánt (Krasznahorkai nyilvánvalóan itt gyűjtötte a legtöbb pontot), de a többi kérdésben ritkán nyilvánul meg. Nagyon fontos viszont, hogy a kánonnal szembemenni sohasem szabad! Akármennyi Trump-ellenes, ukrán-barát, LMBTQ-rajongó nyilatkozatot is tesz valaki, egy esetleges Izrael melleti kiállás, vagy a klímaapokalipszis kétsége vonása azonnal lenulláza az esélyeit, kizárást jelent a versenyből. Krasznahorkai nem hibázott.

Igen, tudom, az X-re kiírt, már a díj miatti gratulációra válaszoló, Orbánt kritizáló posztja – állítólag – kamu. Én kétlem, hogy így lenne, hanem inkább rájött (vagy valaki szólt neki), hogy nem volt túl elegáns (Orbán gratulációja annál, inkább), ezért – a hitelesség látszatát keltve, mintha fönt sem lenne az X-en – inkább az egész account-ot törölte; de erről nyilván sohasem fogjuk megtudni az igazságot, lehet szépen alusisakozni. Megérdemli-e tehát Krasznahorkai László, teljes írói életműve alapján a Nobel-díjat? Talán igen. Még az is lehet. De nem ezért kapta. Az csak a szükséges feltétel, mint a matematikában. Ő viszont az elégséges feltételt is teljesítette.