pedagógussztrájk
Nem vitatható, hogy rendkívül alacsony a fizetésük és túlterheltek, ám politikai szemfényvesztés mindezért az Orbán-kormányt hibáztatni – Helyzetértékelés a pedagóguspályáról 2022 elején
Az elmúlt napokban, hetekben se szeri, se száma a pedagógusok helyzetéről írt tanulmányoknak, véleménycikkeknek, nyilatkozatoknak. Ezek a legtöbb esetben nem pedagógusoktól származtak. Miután lassanként két évtizede magam is ezen a pályán vagyok, és dolgoztam tanárként a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány, valamint 2010 óta folyamatosan az Orbán-kormány alatt is, van összehasonlítási alapom és személyes rálátásom a hivatás helyzetére. Ezért született meg az alábbi írás, hogy ne csak a „pálya széléről”, de pályán belülről, egy gyakorló pedagógus szemszögéből is megismerhető legyen a helyzet, láttatva az érem mindkét oldalát.Pesti Riporter – Elmaradt a baloldali csoda, a tanárok többsége inkább az oktatást választotta a sztrájk helyett (Videó!)
A Pesti Riporter is megjelent hétfőn kora délután a Hősök terén, ahol a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete tartott egy sajtótájékoztatót, majd egy forgalomlassító demonstrációt. Bokor Gábor kollégánk megkérdezte, pontosan mennyien vettek részt az országosnak hirdetett sztrájkon, amelynek az volt a mesterterve, hogy az oktatók nem tartják meg az első két órát. Egyértelmű választ nem kaptunk, később derült csak ki, hogy körülbelül húszezer pedagógus vett részt a bíróság által jogerősen nem engedélyezett, így törvénytelen sztrájkban. Ez már csak azért is malőr a két baloldali szervezetnek, mert előzetesen ötvenezer résztvevővel számoltak. A forgalomlassító demonstráción amúgy sokan luxusautókkal vettek részt, de az ellenzék feltűnési viszketegségben szenvedő politikusai is megjelentek: Jakab Péter és Varju László szolgálati Skodájukkal mentek a helyszínre, míg Tordai Bence biciklizve próbálta felhívni magára a figyelmet.Rendben van-e a pedagógussztrájk?
A rövid válasz az, hogy igen. Természetesen. A kicsit hosszabb az, hogy minden joguk megvan hozzá. A sztrájk a munkavállalói érdekérvényesítés egyik végső, drasztikus, de abszolút legitim eszköze. A sztrájknak vannak szabályai, sőt, külön törvény rendelkezik róla, többek között például a minden körülmények között biztosítandó úgynevezett elégséges szolgáltatásról. És a bejelentésnek is van egy procedúrája, amit a jelek szerint a szakszervezetek nem biztos, hogy betartottak, de oké, ezt engedjük most el nekik.Már megint a baloldal használja ki és hergeli a pedagógusokat a Fidesz szerint
A választás közeledtével már megint az a baloldal használja ki és hergeli a pedagógusokat, amely kormányzása alatt elvett a pedagógusoktól egyhavi bért, több száz vidéki iskolát zárt be, utcára tett több ezer pedagógust és megalázóan alacsony bérért dolgoztatta – így reagált a nagyobbik kormánypárt arra hírre, miszerint ismét rátelepedett az ellenzék a tanársztrájkra.Feleannyian sem vettek részt a mai pedagógussztrájkban, mint amennyire számítottak (KÉPGALÉRIA)
Nem annyian vettek részt a mai pedagógus sztrájkban, mint amennyit vártak. A korábbi sajtóhírek ugyanis arról szóltak, hogy közel ötvenezer pedagógus fogja megtagadni a munkát délelőtt 8 és 10 óra között, ám a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint körülbelül húszezer tanár vett részt a sztrájkban. Nagy Erzsébet ezt a többi között azzal magyarázta, hogy megfenyegették a tanárokat, ám furcsán értelmezi a fenyegetés fogalmát. Szerinte ugyanis fenyegetés az, hogy az intézményvezetők felhívták a pedagógusok figyelmét arra, hogy a sztrájk jogellenes, ami igaz is. S bár állítják, hogy nem a Márki-Zay-féle mozgalom támogatói, ami a kék szalag kitűzése miatt merült fel, a támogatói körük tele van a baloldalhoz köthető szervezetek sokaságával, mint például az Amnesty International vagy a Budapesti Ellenzéki Polgármesterek.Csak a tanárok kevesebb mint egyötöde vett részt a sztrájkban
Országosan az iskolákban foglalkoztatott pedagógusok kevesebb mint egyötöde vett rész a hétfői sztrájkban - közölte az előzetes adatok alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.Egy volt tanár a pedagógussztrájkról
Több mint negyven éve nem tanítok magyar–történelmet. Akkori tanártársaim között voltak osztályidegenek, pályát tévesztettek, igazi hivatásosak, szenvedélyes tanárok, aztán közénk keveredtek egykori leszerelt ávéhás tisztek, pufajkások, úgymond partizánok, akik állítólag Jugoszláviában harcoltak a németek ellen. És velünk együtt tanítottak megveszekedett hithű komcsik, akik szovjet emberek szerettek volna lenni.Ajánljuk még
















