Pesti Srácok

Számok és tények – Az álhírekkel szemben éppen most sikerült visszájára fordítani azt a pusztítást, amit a baloldal „családpolitika” címen csinált (Videó!)

Számok és tények – Az álhírekkel szemben éppen most sikerült visszájára fordítani azt a pusztítást, amit a baloldal „családpolitika” címen csinált (Videó!)

Lételemük a hazudozás, ezt Gyurcsány Ferencről és feleségéről szerintem nem nagyon kell bizonygatni – reagált a Pesti Tv Számok és tények című műsorában Deák Dániel elemző arra a felvetésre, hogy Dobrev Klára szerint férjének kormányzása alatt eredményesebb volt a családtámogatási rendszer. Kohán Mátyás, a Mandiner újságírója szerint a baloldal tipikus taktikáját láthatjuk működésben: kontextusból kiragadott számokkal dobálóznak és elferdítik a valóságot. A legutóbbi adás résztvevői kitárgyalták a pedagógussztrájkot is, amely véleményük szerint nem hozott komolyabb eredményeket, ugyanakkor megállapították, hogy vegytisztán baloldali politikai akció volt.

Ki más, mint Dobrev Klára került terítékre a baloldali álhírek megcáfolása kapcsán a Pesti TV Számok és tények című műsorában, ahol Trombitás Kristóf műsorvezető DK nagyasszonyának egy múlt heti posztját hozta elő, amelyben Gyurcsányné arról értekezik, hogy bizony férje kormányzása alatt sokkal jobb volt a családtámogatás, hiszen sokkal több gyermek született. Ennek kapcsán idézte fel Trombitás Szalai Piroska, a KINCS SmartFamily Centrum vezetőjének korábbi nyilatkozatát, amelyben elmondta, hogy a 2010 és 2020 közötti időszakra vonatkozóan erősen árnyalja a képet, hogy a húsz és negyven év közötti, tehát a legaktívabb szülőképes korban lévő nőknek a száma tizenhét százalékkal csökkent. Ez azt jelenti, hogy kétszázötvenhétezerrel kevesebb, alapvetően szülőképes nő élt akkoriban Magyarországon, és még ennek ellenére is több gyermek született, mint 2010-ben, vagy 2011-ben.

Ehhez kapcsolódóan Deák Dániel megjegyezte, 2010 hasonlóan az idei évvel éppen egy globális válságot követő két éves időszakra esik, vagyis hasonlóak a körülmények, ennek ellenére a kevesebb számú szülőképes korú nő több gyermeket hozott a világra.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Trombitás Kristóf hozzátette: az is árnyalja a baloldal bűneit, a születési ráta 2022-es 1,59-es értékével sikerült csak beérni azt a szintet, ami a Bokros-csomag előtt volt Magyarországon. Kiemelte, ha volt olyan gazdasági megszorítás, ami alapvetően visszavetette a szülési kedvet, ami igazából a fő oka annak, hogy még mindig küszködünk, és ahogy még a gödörből tartunk kifele, az a Bokros-csomagnak megszorító intézkedése, amit a szociális szférában is alkalmaztak. Kohán Mátyás szerint épp ez a statisztikai kitérő a kulcspont, hiszen félrevezető kontextus nélküli számokkal dobálózni, ez ugyanis alkalmas a valóság elferdítésére, amit egyébként tipikus baloldali logikának nevezett.

A PDSZ egy politikailag motivált szervezet, semmi több

Nagy összeroppanást azért nem okozott a PDSZ által meghirdetett pedagógussztrájk. Nagy körvonalakban így tudnánk jellemezni a múlt héten tartott iskolai demonstrációkat – vélekedtek a Számok és tények legutóbbi csapatának tagjai, Trombitás Kristóf, Magyari Sándor, a posztok.hu egyik alapítója, Deák Dániel és Kohán Mátyás.

Kohán Mátyás a közoktatás témakörében megjegyezte, hogy alapvető strukturális problémák vannak a pedagógusok felkészültségével kapcsolatban. Elmondta, hogy lehet és kell is persze fizetést emelni, bérrendezést végezni, de lassan el kell azon gondolkozni, hogy mennyit is ér a magyar pedagógustársadalom. Ennek a drasztikus átalakításnak pedig legkésőbb a választások után el kell kezdődnie, ahogy megtette a kormányzat ezt az egészségügy átalakításában is.

Forrás: Pesti TV

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.