Pesti Srácok

Már februárban megkapják a húszszázalékos béremelést a kulturális szférában dolgozók

Már februárban megkapják a húszszázalékos béremelést a kulturális szférában dolgozók

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) elkötelezett a kulturális dolgozók megbecsülése és munkájuk elismerése mellett, ezért a kormány által 2021. decemberben elfogadott kormányhatározat alapján februárban kézhez kapják a húszszázalékos béremelést a kulturális területen dolgozók – közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.

Az Emmi közleménye emlékeztet: a korábbi években több olyan intézkedés történt, melyek segítették a kulturális területen dolgozók pályán tartását, illetve elősegítették, hogy a kulturális szféra a fiataloknak is vonzó pályát jelentsen, életpályát, hivatást tudjanak találni a különféle kulturális intézményekben, célt és elhivatottságot adva ezzel a kezükbe.

– idézi fel a közlemény.

PestiSracok facebook image

Mint az Emmi hangsúlyozta, a 2020-ra ütemezett, hatszázalékos béremelés több mint ötmilliárd forint többletforrást jelentett a szektornak, ezt 2020. január 1-jéig visszamenőleg megkapták a közalkalmazotti státuszból kilépő dolgozók.

– emelte ki a tárca közleménye, hozzátéve: az igényfelmérés során összesen mintegy háromezer intézmény közel huszonhatezer dolgozójának emelkedik a bére 2022. január 1-jétől.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.