Pesti Srácok

Salgótarjánban, Emődön és Kisrécsén választanak polgármestert vasárnap

null

Három településen, Salgótarjánban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön és a Zala megyei Kisrécsén tartanak vasárnap időközi polgármester-választást vasárnap; utóbbi két helyen önkormányzati képviselő-testületet is választhatnak a helyiek.

A nógrádi megyeszékhelyen a 2014-ben megválasztott Dóra Ottó (MSZP) novemberi halála miatt kellett időközi polgármester-választást kiírni. A választáson négy jelölt indul: Fekete Zsolt (MSZP, DK, Tarjáni Városlakó Egyesület), Hulitka István (Jobbik), Simon Tibor (Fidesz-KDNP) és Thürmer Gyula (Magyar Munkáspárt). A város 31 ezer választásra jogosult lakója 40 szavazókörben adhatja le voksait.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Emődön azért kell időközi választást tartani, mert a képviselő-testület tavaly novemberben feloszlatta magát. A polgármesteri posztért három független jelölt indul: Havas István, Pocsai Enikő korábbi polgármester és Fekete Tibor. A nyolc képviselő-testületi helyért huszonheten indulnak. A település választói névjegyzékében 4122-en szerepelnek. A Zala megyei Kisrécsén ugyancsak azért kell időközi választást tartani, mert a képviselő-testület novemberben feloszlatta magát. A polgármesteri posztért újraindul az eddigi települési vezető, a független Tóth Lucia, új jelöltként pedig a Magyar Munkáspárt támogatottjaként Fehérvári Zsolt. A négy képviselői helyért hat független jelölt indul, egyikük sem volt tagja a távozó testületnek. A településen 159 választópolgár szavazhat vasárnap.

PestiSracok facebook image

MTI

Fotó:salgotarjan.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.