Pesti Srácok

Schiffer: Alávaló dolog a fejlesztési forrásokkal zsarolni

Schiffer: Alávaló dolog a fejlesztési forrásokkal zsarolni

Schiffer András egy lapinterjúban elismerte, az európai zöldpártok, így az LMP is félreértették a bevándorlással kialakult válsághelyzetet. Hangsúlyozta, nem szabad elfelejteni, hogy az elvándorlásért az USA, de részben Európai újragyarmatosító politikája is felelőssé tehető. Hozzátette, ettől függetlenül nem az a megoldás, hogy több országnyi embert áttelepítenek egy másik kontinensre, mert képtelenség egy ilyen tömeget integrálni, és ennek Európa szakadása lesz a vége.

Az interjúban Schiffer András arról beszélt, ő maga, de az LMP testvérpártjai is későn ismerték fel, hogy Európa egyáltalán nem a huszadik századból menekültüggyel áll szemben. Emiatt a klasszikus emberjogi érvelés egyszerűen „kicsorbul a valóságon”. Hozzátette, nincs abban szégyellnivaló, ha elismeri, másképp és jóval korábban kellett volna értékelni a helyzetet.

Mint fogalmazott, mégsem pártja állította, hogy a bevándorlás álprobléma. Az önkritika sokkal inkább arra vonatkozik, hogy a zöldpártoknak kezdetektől föl kellett volna ismerni „a helyzet globális válságjelenségből adódó újszerűségét”. Ez nemcsak a háborús népirtások, de a klímaváltozás eredményének is tekinthető.

PestiSracok facebook image

Mint a társelnök fogalmazott, 480 millió ember indulhat meg az egész bolygón, főleg Európa felé a következő években. Ennek legfőbb felelőse a Nyugat újragyarmatosító politikája, első sorban az Egyesült Államoké, de Európa is részt vett benne. Hozzátette, egy alternatív globalizáció nem arról szól, hogyan telepítsünk át több országnyi embert másik kontinensre, hanem arról, hogyan lehetne mindenkinek a saját szülőföldjén emberhez méltó életet élni.

Schiffer András szerint egyértelmű, hogy a Merkel-féle kvótarendszer nem működhet, és leginkább az európai országok közötti különbözőségen bukik meg. Mint fogalmazott, „a kulturális sokféleség és a multikulturalizmus kölcsönösen ki fogja zárni egymást ebben a században”. Hozzátette, alávaló dolognak tartja a fejlesztési forrásokkal való zsarolást a kvótarendszer bevezetése érdekében.

Teljes interjú itt olvasható.

Forrás: mandiner.hu Fotó: magyarhirlap.hu

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.