Pesti Srácok

Stadler: sokak tyúkszemére ráléptem

Stadler: sokak tyúkszemére ráléptem

A '90-es években éltem a fénykorom, az egyik legnagyobb adófizető voltam, nem értem, miért mondták azt, hogy adócsaló vagyok – mondta Stadler József az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A vállalkozó kijelentette: majdnem annyi adót fizetett egymaga, mint Bács-Kiskun Megyében az összes vállalkozó együtt, még azt az áfát sem kapta vissza, amit külföldre adott el. Stadler József elmondta: a Stadler Kft.-t azért alapította, hogy abból ő és a családja megéljen.

Hozzátette: azért alapított később más cégeket, mert azt mondták neki, hogy „Jóska, ki akar cseszni veled az APEH”. Én nem eltűntetni akartam ezeket a pénzeket, nem ez volt a cél – fogalmazott. Stadler József kijelentette: olyan könyvelőket tartott, akik nem is engedték volna meg a csalást. A vállalkozó hangsúlyozta: sosem akart adót csalni, csak élni akart a családjával. Stadler József elmondta: a háttérben voltak ellenfelei, a privatizáció idején ugyanis az összes céggel kapcsolatban volt, komoly partner volt, sok embernek a tyúkszemére lépett azzal, hogy kisegítette ezeket a cégeket.

PestiSracok facebook image

Arról is beszélt, hogy az üzleti ellenfelek közül pedig voltak olyanok, akik rá tudták uszítani az APEH-ot. Azokat a pénzeket sem kaptam vissza az áfából, ami visszajárt volna, nem véletlenül voltam a legnagyobb adófizető – magyarázta.

Stadler József szerint volt olyan időszak, amikor 1 milliárd forint adót fizetett, akkoriban, amikor 2 forint volt egy sör. A vállalkozó kijelentette: minden egyes cégénél új könyvelő volt, a legjobbak közé tartoztak, csak az a furcsa, hogy mindig az én cégeimnél voltak problémák, pedig ezek a könyvelők más vállalkozásoknál is dolgoztak.

Szerinte a stadionépítéssel megelőzte a korát, ha most épített volna, könnyebb dolga lett volna. Hozzátette: a stadiont eszi az enyészet, anyagilag pedig rosszul áll, lehet, hogy szegény emberként hal meg. Nincsenek cégeim, csak egy alapítványom, a Stadler Alapítvány, ezen kívül semmi nincs – fogalmazott. Stadler József hangsúlyozta: még van egy folyamatban lévő ügye, szintén költségvetési csalás miatt, az egészségi állapota pedig leromlott a börtönévek alatt.

A Stadler Józseffel készült interjú itt megtekinthető.

Forrás: atv.hu

Fotó: blikk.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.