Pesti Srácok

Szabadlábon a juhászból lett milliárdos, Stadler József

Szabadlábon a juhászból lett milliárdos, Stadler József

Ma hajnalban kiengedték a börtönből Stadler József egykori vállalkozót, a legendás Stadler FC volt tulajdonosát. A juhászból lett milliárdos tavaly előtt egy rövid időre elhagyhatta már a börtönt, ám közben újból elítélték, így folytatnia kellett büntetését.

Stadlert először 2001-ben ítélték el áfacsalásért, majd 2011-ben négy és fél év börtönt kapott különböző csalási kísérletek miatt. Legutóbb 2014-ben marasztalták el, egy engedély nélkül nyitott kocsma, és annak letagadott bevételei, illetve fedezet nélkül felvett jelzáloghitel miatt - írja a Blikk.

Stadlernek a börtönben megromlott az egészségi állapota, elmondása szerint hasnyálmirigy-problémákkal is kezelték a nagyfai intézet krónikus beteg raboknak fenntartott részlegében.

PestiSracok facebook image

Stadler bűnesetei közül az a legemlékezetesebb, amikor Leonardo Utolsó vacsorája után igényelte vissza az ÁFA-t. A valóságban freskóként megtekinthető alkotásról az akasztói üzletember később azt vallotta, hogy azért nem tudja bemutatni, mert ellopták tőle. Stadler azóta is masszívan tagja az állam legnagyobb adósait tartalmazó listának.

Forrás: hvg.hu/Blikk

Fotó: Blikk

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.