Pesti Srácok

Tóbiás: Ne a miniszterelnök döntse el miről lesz népszavazás

Tóbiás: Ne a miniszterelnök döntse el miről lesz népszavazás

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az nem lehet, hogy Magyarországon a miniszterelnök döntse el, miről lehet népszavazást tartani. Tóbiás József szerdai budapesti sajtótájékoztatóján szorgalmazta: a kvótareferendummal egyidőben a kormány tegye lehetővé, hogy népszavazást lehessen tartani földügyben és a vasárnapi zárvatartásról.

Az ellenzéki politikus a kormányfő kvótareferendummal kapcsolatos bejelentésére reagálva azt mondta, a miniszterelnöknek tudomásul kell vennie, nem az nemzeti sorskérdés, amit ő annak nevez. Hozzátette: a földek állami tulajdonban tartása nemzeti sorskérdés. Úgy folytatta: nagyon szeretné, ha a miniszterelnök lenne olyan bátor, hogy a kvótareferendumhoz kapcsolja a vasárnapi boltzár eltörléséről szóló népszavazást is. Az nem megy, hogy egy miniszterelnöknek van joga, a népnek meg nincs - közölte. Tóbiás József azt mondta, ha ez így történik, akkor érdekeltek lesznek abban, hogy a népszavás ezekről a kérdésekről sikeres legyen.

A kvótareferendumról azt mondta, az MSZP egyetért azzal, hogy ne lehessen az Országgyűlés feje felett a magyar emberek életét befolyásoló döntést hozni. Szerinte azonban meg kell vizsgálni, hogy a kormány népszavazási kérdése megfelel-e az alaptörvénynek és az EU alapszerződésének.

PestiSracok facebook image

Tóbiás József szólt arról is, hogy egy napja nem lehet tudni arról, mit tett az ügyészség, a rendőrség, a kormány a szerdán, a Nemzeti Választási Irodánál történt bűncselekmény ügyében. Ki a felelős azért, hogy egy magyar állampolgár nem tudott élni a népszavazási kezdeményezési jogával? Ki az, aki megrendelte "a verőlegényeket"? A Fidesznek, a miniszterelnöknek mi a véleménye a történtekről? - sorolta kérdéseit.

Az MSZP elnöke a kormányfőt idézve azt mondta, ez nem szezon és fazon kérdése, ez a jogállamiság kérdése. Kérdésre válaszolva Tóbiás József kevésnek tartotta azt, hogy Orbán Viktor szerint méltatlan volt a szerdai helyzet, mert úgy látja, a kormány a felelős, ugyanis az ő javaslatára nevezték ki a Nemzeti Választási Bizottság és az iroda vezetőit.

Jelezte azt is, hogy számos, a népszavazási törvényt módosító javaslat van a parlament előtt, amelyekkel már régen meg lehetett volna szüntetni a problémákat. Hozzátette: a törvényt a kormánypártok hozták, illetve rontották el, ezt pedig be kellene ismerni.

Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök azt javasolta, az ellenzéki pártok bojkottálják a parlamenti munkát, amíg meg nem változtatják a népszavazási törvényt, Tóbiás József közölte, tiszteletben tartja más párt stratégiáját, de az MSZP fontosnak tartja, hogy az Országgyűlésben is megjelenítse a társadalmi problémákat.

Forrás: MTI

Fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.