Pesti Srácok

Újabb letartóztatás a dunaújvárosi gyilkosság kapcsán

null

Egy harmadik férfit is őrizetbe vettek vasárnap a rendőrök azzal az emberölési üggyel kapcsolatban, amelyben a dunaújvárosi önkormányzat egyik fideszes képviselője is érintett. A rendőrség közleménye szerint a Tolna megyei rendőrök a Liszt Ferenc Repülőtéren vették őrizetbe G. A. dunaújvárosi lakost.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök este közölte, hogy egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében 2016. január 5-én emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Az üggyel összefüggésben két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Sz. J. és G. R. dunaújvárosi lakosok ellen emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. Egyikőjük fideszes önkormányzati képviselő.

Mint arról korábban beszámoltunk rovott múltja ellenére szép politikai karriert futott be Dunaújvárosban Gál Roland fideszes önkormányzati képviselő. Annak ellenére nevezték ki a közbiztonsági bizottság elnökének, 2014 őszén pedig az önkormányzat közbiztonsági tanácsnokának, hogy 2006-ban közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt is büntették. Mindezek előtt ráadásul magánokirat-hamisítás vétsége miatt volt megróva a képviselő.

PestiSracok facebook image

A dunaújvárosi önkormányzat pénteken közölte, hogy a Fidesz dunaújvárosi szervezetének elnöksége kezdeményezte Gál Roland önkormányzati képviselő frakcióbeli tagságának felfüggesztését. A közleményben azt írták, a város önkormányzata és a Fidesz helyi szervezete megdöbbenve értesült a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság által közölt, az önkormányzati képviselőt érintő nyomozati eljárásról. Hozzátették, hogy minden további kérdéssel kapcsolatban a hivatalos eljárás lezárulásáig nem nyilatkoznak, de figyelemmel kísérik a nyomozati és a bírósági eljárást.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője pénteki lillafüredi sajtótájékoztatóján kérdésre közölte, a Fidesz felfüggesztette Gál Roland dunaújvárosi önkormányzati képviselő párttagságát.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu/index.hu Fotó: youtube.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.