Pesti Srácok

Vádat emelhetnek az útlevélmaffia magyar tagjai ellen

A bűnszervezet tagjai szerény anyagi körülmények között élő magyar állampolgárokat utaztattak Isztambulba, ahol átlagosan ezer euróért eladták útlevelüket. Az úti- és szállásköltségeiket is fizették azoknak, akik hajlandóak voltak megválni az okmányuktól.

Miután kint eladták az útlevelüket, Magyarország isztambuli főkonzulátusán azt hazudták, hogy eltűnt az okmányuk, és a visszautazásukat biztosító ideiglenes útleveleket kértek. A bűnszervezet ezalatt futárokkal Budapestre szállította a megvásárolt okmányokat, ahol a fényképek kicserélésével meghamisították azokat, majd szintén futárokkal visszaküldték Törökországba.

A főként szíriai állampolgárságú embercsempészek a hamis magyar útleveleket a Nyugat-Európába tartó illegális bevándorlóknak adták, akik Isztambulból és Ankarából repültek európai nagyvárosokba.

PestiSracok facebook image

A harminchárom magyar gyanúsított közül hatan a bűnszervezet tagjai, a többiek az okmányok hamisításában vagy eladásában vettek részt – derül ki a rendőrség közleményéből. A Nemzeti Nyomozó Iroda a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészségnek küldte el a magyar gyanúsítottak elleni vádemelési javaslatot, míg a külföldi állampolgárokat Törökországban vonják felelősségre.

Forrás: hvg.hu/police.hu

Fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.