Pesti Srácok

Visszavásárolja a Mol több mint hatmillió törzsrészvényét

null

Március 20-i hatállyal felmondja a Mol Nyrt. a Magnolia Ltd-vel 2006. március 20-án megkötött swap szerződést, és a szerződés alapján meghatározott piaci áron él a 6 millió 7479, "A" sorozatú Mol törzsrészvényre vonatkozó vételi jogával - tájékoztatta a tőkepiaci szereplőket csütörtökön este a Mol a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A közzétett tájékoztatás szerint a Magnolia úgy döntött, hogy 2016. március 20-i hatállyal visszahívja a 610 millió euró névértékű, lejárat nélküli, Mol törzsrészvényekre átváltható értékpapírjait.

Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI kérdésére elmondta: a Mol 2014 novemberében olyan rulírozó hitelkeretről állapodott meg pénzintézetekkel, amely sokkal olcsóbb finanszírozást tesz lehetővé a társaság számára, ezért a kötvények visszahívása racionális lépés.

PestiSracok facebook image

Hozzátette, a befektetőknek is kedvez a hír, hiszen a visszavásárolt részvények után járó osztalékot a Mol a többi részvényesnek tudja adni, ami 6 százalékkal több osztalékot jelenthet a befektetőknek. A Mol még 2006 márciusában értékesített 6 millió 7479 darab Mol részvényt a Magnolia Finance Limited részére 20 515 forintos árfolyamon, a Magnolia pedig 610 millió euró összértékben, egyenként 100 ezer euró névértékű, lejárat nélküli, Mol-részvényre átváltható értékpapírt bocsátott ki, amelyeket nemzetközi pénzügyi befektetők részére érékesített. A Magnolia a tranzakcióval 5,58 százalékos befolyást szerzett a Molban.

A kibocsátott kötvényeket 2011. március 20-a és 2016. március 12-e között "A" sorozatú Mol törzsrészvényekre lehetett átváltani. Az átváltható értékpapírokat névértéken bocsátották ki, az első tíz évben az utánuk fizetendő éves kamat mértéke 4 százalék, értékesítésükre 26 670 forint/részvény átváltási árfolyam figyelembevételével került sor.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.