Pesti Srácok

Az uniós vezetők megállapodtak az EU és Törökország közötti migrációs egyezmény szövegéről

Az uniós vezetők megállapodtak az EU és Törökország közötti migrációs egyezmény szövegéről

Az uniós vezetők pénteki brüsszeli csúcstalálkozójukon megállapodtak az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezmény módosított szövegéről - jelentette be Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője.

Az EU-tagországok állam- és kormányfői ezt követően Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel találkoznak, és várhatóan az ülésen megszületik a hivatalos egyezség a felek között.

Tájékozott források korábban azt közölték, hogy Davutoglu kész elfogadni a kompromisszumos megállapodástervezet jelenlegi szövegét, amelyet hosszas egyeztetés után bocsátottak vitára az uniós vezetők tanácskozásán.

Preben Aamann arról tájékoztatta a helyszínen lévő újságírókat, hogy a tervek szerint március 20-án lépne hatályba a migrációs egyezmény, amelynek értelmében ezt követően visszaküldenék a Törökországból illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét. Egy név nélkül nyilatkozó török illetékes később ezt úgy egészítette ki, hogy maga a visszatelepítés, azaz a migránsok Törökországba való visszaküldése április 4-én kezdődik majd.

PestiSracok facebook image

Az egyezmény vasárnapi életbe lépéséről szóló dátumot Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök is megerősítette a Twitteren. Az elfogadott megállapodástervezetben állítólag kiemelték, hogy a menedékkérők ügyét minden esetben egyénileg kell elbírálni, valamint arra is kitértek, hogy az érintettek Törökországba történő visszaküldése a nemzetközi jogi kötelezettségek betartásával történjen.

A Törökországban lévő szíriai menekültek ellátásához a már felajánlott hárommilliárd eurón felüli további uniós pénzügyi támogatás kérdéséről abban egyeztek meg, hogy arra kizárólag a már elfogadott összeg felhasználása után kerülhet sor. A dokumentumban hangsúlyozták, a Törökországgal szembeni uniós vízumkényszer eltörlése kizárólag akkor lehetséges, ha Ankara eleget tesz a vonatkozó előírások mindegyikének. A javaslatcsomag értelmében Törökország június végéig megnyithatja a költségvetési fejezetet az uniós csatlakozási tárgyalásokban.

Az uniós és török vezetők március 7-i csúcstalálkozóján Ankara további pénzügyi támogatást kért az Európai Uniótól az országban tartózkodó szíriai menekültek ellátására, továbbá a török EU-csatlakozási tárgyalások felgyorsítását kérte, valamint azt, hogy legkésőbb június végéig töröljék el az uniós vízumkényszert a török állampolgárokkal szemben. A törökök felajánlották, hogy ezért cserébe visszafogadnák az országból az egyezmény hatályba lépése után illegálisan Görögországba érkező migránsok mindegyikét. Az EU-nak viszont minden egyes visszafogadott szíriai állampolgárért cserébe be kellene fogadnia egy szíriai menekültet közvetlenül Törökországból.

MTI/fotó:reuters.com

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.