Pesti Srácok

Budapest Airport: nincs konkrét információ, mikor áll helyre a légiközlekedés Brüsszellel

Budapest Airport: nincs konkrét információ, mikor áll helyre a légiközlekedés Brüsszellel

A múlt keddi brüsszeli robbantások miatt most sincs légiközlekedés a brüsszeli Zaventem és a budapesti Liszt Ferenc repülőtér között, és nincs még hivatalos tájékoztatás arról, hogy mikor indulnak újra a menetrend szerinti járatok - közölte a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az MTI-vel kedden.

Hardy Mihály elmondta: a jelenlegi információk szerint a Brussels Airlines járatai szerdán sem közlekednek a belga és a magyar főváros között, de ez változhat. A Wizzair és a Ryanair járatai, amelyek a charleroi-i légikikötőt használják, fennakadás nélkül közlekednek - tette hozzá.

A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren kedden tesztelték az egy héttel ezelőtti merényletben megsérült épületet és a légiutas-kiszolgálást, a tesztüzem eredménye szerint a repülőtér szerdán 20 százalékos kapacitással megkezdi működését és újra fogad repülőgépeket - tájékozatott Arnaud Feist, a repülőtér vezérigazgatója a többi között a belga közszolgálati televízió honlapján.

PestiSracok facebook image

Az épület legszükségesebb javításait elvégezték, de még hónapokig eltarthat, amíg minden szükséges munkálat befejeződik. A vezérigazgató elmondta: a repülőtér minden nemzetközi biztonsági normának megfelel.

Az újrainduló járatokkal kapcsolatban közölte, a hét végére már el szeretnék érni a rendes működés 50 százalékát. Az ide érkező és innen induló légitársaságok között előnyben részesítik a Brussels Airlines járatait, majd fokozatosan a többi társaság gépeit is fogadni tudják - mondta a vezérigazgató.

Múlt kedden terrortámadásokat követtek el Brüsszelben, a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson történtek robbantások. A nemzetközi repülőteret lezárták. A két helyszínen végrehajtott terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincöt ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.