Pesti Srácok

Kislányokat molesztáltak migránsok egy fürdőben, Németországban

Kislányokat molesztáltak migránsok egy fürdőben, Németországban

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Oberhausen rendőrkapitányságának közleménye szerint szombaton egy helyi fürdőben „erkölcstelen módon érintettek meg" három 11 és 14 éves kor közötti lányt, akik az esetet rögtön jelentették a fürdő személyzetének. A gyanúsítottakat előállították, majd a rendőri intézkedések után az ügyészséggel egyeztetve szabadon engedték őket.

Egy munkatárs értesítette a rendőrséget, többen pedig a rendőrök megérkezéséig feltartóztatták a gyanúsítottakat, nyolc 18 és 21 év közötti fiatalembert, akiket „bevándorlóként tartanak nyilván".

Az ügyet a rendőrkapitányság szexuális bűncselekmények feltárásával foglalkozó osztálya vizsgálja, a gyanúsítottakat előállították, majd a rendőri intézkedések után az ügyészséggel egyeztetve szabadon engedték őket - áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.