Pesti Srácok

Közös felelősség? - A német politikusok máris a menekültek európai szétosztását sürgetik

Közös felelősség? - A német politikusok máris a menekültek európai szétosztását sürgetik

„Ragaszkodunk alapelveinkhez, a Törökországból érkező menekülteket igazságosan szét kell osztani az EU-tagállamok között" – hangsúlyozták a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) vezető politikusai, akik a Törökországból legális úton befogadandó menekültek európai uniós tagállamok közötti szétosztását sürgették.

A CDU egyik alelnöke, Thomas Strobl a Die Welt című lap hétfői számában idézett nyilatkozatában kiemelte, nem fordulhat elő, hogy Németország legyen az egyetlen uniós tagállam, amely a legális úton érkező menekülteket befogadja. „Ez egy európai kihívás, amelyre európai választ kell adni" - hangsúlyozta a politikus. Szó sem lehet arról, hogy Németország egyedül oldja meg a „kontingenskérdést" - tette hozzá.

A CDU bajor testvérpártja, a CSU szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőinek vezetője, Gerda Hasselfeldt a Passauer Neue Presse című lapnak azt mondta, „ragaszkodunk alapelveinkhez, a Törökországból érkező menekülteket igazságosan szét kell osztani az EU-tagállamok között". A lap hétfői számában megjelent összeállítás szerint hozzátette, hogy „a nemzetállamok nem vonhatják ki magukat a felelősség alól".

PestiSracok facebook image

Peter Altmeier kancelláriaminiszter, a kormány menekültügyi koordinátora az ARD országos közszolgálati televízió Berlin direkt című vasárnap esti műsorában azt mondta, hogy mivel Magyarország és Szlovákia az Európai Unió Bíróságához fordult a menekültek elosztása miatt, ez a két tagállam "egyelőre" nem működik közre a Törökországból befogadandó menekültek elosztásában.

Ugyanakkor az összes többi tagállam részt vesz az EU-Törökország menekültügyi megállapodás azon pontjának végrehajtásában, mely szerint az EU minden egyes illegálisan érkező, és ezért Törökországba visszaküldött szíriai állampolgár helyett befogad egy másik szíriai menekültet - mondta a miniszter.

Hozzátette, hogy az uniós tagállamok a Görögországban rekedt menekültek egy részének szétosztásában is részt vesznek, ami azt jelenti, hogy például Portugáliában vagy Spanyolországban helyeznek el menekülteket, akiktől elvárható, hogy ezt elfogadják, hiszen „Európa összességében a jogállami elveknek megfelelően működik, és a menekülteket nemcsak Németországban védik, hanem szinte valamennyi uniós tagországban" - mondta a német kormány menekültügyi koordinátora.

Forrás: MTI Fotó: valasz.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.