Pesti Srácok

Kunhalmi újra ringbe száll az MSZP fővárosi elnöki posztjáért

Kunhalmi újra ringbe száll az MSZP fővárosi elnöki posztjáért

Újraindul a fővárosi MSZP elnöki posztjáért Kunhalmi Ágnes. A szocialista politikus szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, hiába narancssárga a kormány és Budapest is, sorvad a város.

Az ellenzéki politikus elmondta, a szocialista párt fővárosi szervezetének párttanácsa kedd este indította el a tisztújítást, amely április 29-én zárul az új vezetés megválasztásával.

Az országos tisztújítás június 25-én lesz. Kérdésre közölte, más nem jelentkezett a fővárosi elnöki tisztségre, de ez még változhat. Egy másik kérdésre hozzátette: bár jelölnék, nem kíván indulni az MSZP elnöki posztjáért. Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy valamilyen más országos tisztségért elindul-e.

PestiSracok facebook image

Kunhalmi Ágnes azt mondta, az MSZP júniusban megválasztott elnökének a 2018-as választásra kell felkészítenie a pártot. Véleménye szerint az MSZP-nek nem arra kell törekednie, hogy visszaszerezze a választókat, hanem arra, kiérdemelje a bizalmukat. Ez egy teljesen más magatartást, stílust követel meg a pártvezetőktől - mondta.

Kijelentette: az elvi politizálásnak ellenzékben nincs alternatívája, a szociáldemokrata értékeket védeni kell. Jelezte azt, is hogy a fővárosi szervezet április 29-én dönt arról is, kit javasol a szocialista párt elnökének.

Az MSZP fővárosi elnöke úgy értékelte, "Budapestet a kormány folyamatosan szívatja", bünteti, nem ad a fővárosnak elég forrást. A kormány az Európa-ellenességgel most már a Budapest biztonságát is veszélyezteti - tette hozzá, az európai államokkal való együttműködésre felszólítva Orbán Viktor miniszterelnököt.

Kunhalmi Ágnes szóvá tette a 2014-es önkormányzati választások előtt módosított választási törvényt, szerinte ugyanis ennek köszönhette a Fidesz a többséget a fővárosi közgyűlésben, holott a baloldali ellenzéki több szavazatot kapott a választáson.

Kunhalmi Ágnes bírálta a fővárosi zöldterületek csökkentését, és azt mondta, Budapest visszaköveteli az iskoláit.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.