Pesti Srácok

Legalább 15 ezren "engedetlenkedtek" Pukliék szerint

Legalább 15 ezren "engedetlenkedtek" Pukliék szerint

A Tanítanék mozgalom adatai szerint legalább 15 ezren vettek részt a szerda reggeli polgári engedetlenségi akcióban - közölte a szerveződés három képviselője csütörtökön az MTI-vel.

Pukli István, Pilz Olivér és Törley Katalin a közleményben a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira reagált. Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a megmozdulás kudarcba fulladt, mert "a 3200 magyar iskolából mintegy 100-ban volt érdemi és valós tiltakozás". Más kormányok a tegnapi nap után kinevetnék a tiltakozókat, a mi kormányunk azonban komolyan veszi - fogalmazott.

A Tanítanék mozgalom rámutatott: az akció legalább háromszáz iskola előtt történt, és a megjelentek erről írásban is beszámoltak, illetve fényképeket is küldtek. Kétszáz helyszínről azt is jelezték, hányan vettek részt megmozdulásokban. A mozgalom képviselői megismételték, hogy az akció sikeres volt.

PestiSracok facebook image

Kiemelték: mindenki, aki szerdán részt vett ebben az akcióban, egyszerre mutatta meg, a magyar oktatásban változásra van szükség. Hozzátették ugyanakkor, hogy bíznak Lázár János szavában.

Ha valóban komolyan veszi a kormány a kritikákat, akkor továbbra is megadják a lehetőséget arra, hogy tárgyaljanak velük - jelezték.

Forrás: MTI

Fotó: PestiSrácok.hu; Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.