Pesti Srácok

Lopás kísérlete miatt őrizetbe vették Repülős Gizit

Lopás kísérlete miatt őrizetbe vették Repülős Gizit

Lopás vétség kísérletének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd bűnügyi őrizetbe vettek egy 89 éves nőt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Az MTI információi szerint a gyanúsított a Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizella.

A rendőrség tájékoztatása szerint az idős asszony szerda délután Velencén egy becsukott, de nem bezárt kaput kinyitva bement egy családi ház udvarára. A lakóépületbe nem jutott be, mivel a tulajdonos a bejárati ajtóban állt, ezért sietve távozott. A nő később további, kerítéssel körbekerített ingatlanok területére is bement, de a házak nyílászáróit zárva találta, így nem tudott értéktárgyakat eltulajdonítani.

A rendőrök a nőt elfogták és előállították a gárdonyi rendőrkapitányságra, majd kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

PestiSracok facebook image

Március 4-én jogerősen húsz nap elzárásra ítélte a Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát lopás vétségének kísérlete miatt a Székesfehérvári Járásbíróság. A büntetésbe beszámították a február 19-e óta előzetes fogva tartásban töltött időt.

A bíróság akkor megállapította, hogy a hajléktalan, többszörösen büntetett előéletű vádlott február 18-án délután besurrant egy sukorói családi házba és az egyik szoba komódjában talált pénztárcából magához vett 3500 forintot. Amikor észrevették őt, azt állította, hogy bérelhető lakást keres, illetve vizet kért. A tulajdonosok rövid időre magára hagyták, ekkor a nő a pénzt bedobta a bejáratnál lévő hálószobába és el akarta hagyni a házat, de a sértett házastársa a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.