Pesti Srácok

Májusban születhet jogerős döntés a Prisztás-gyilkosság ügyében

Májusban születhet jogerős döntés a Prisztás-gyilkosság ügyében
Prisztás Józsefet 1996. november 1-jén gyilkolták meg. Fotó: Origo.hu

A Fővárosi Ítélőtábla május 19-én kezdi tárgyalni másodfokon a Prisztás-gyilkosság ügyét – értesült a PestiSrácok.hu. A táblabíróság ezen kívül még május 24-én és 26-án tart nyilvános ülést, így az utóbbi tárgyalási napon akár ítéletet is hirdethet a bíróság.

Portik Tamást, az Energol Rt. volt marketingigazgatóját azzal vádolják, hogy az ő utasítására 1996. november elsején végzett testőre, Hatvani István másodrendű vádlott az éjszakai életben jelentős szerepet betöltő egykori vállalkozóval, Prisztás Józseffel. Az ügyészség szerint az áldozat barátja, Fazekas Ferenc harmadrendű vádlott bűnsegédként vett részt a gyilkosságban. A bíróság már 2014. februárjában elítélte az Energol-vezért a gyilkosságban, aki, nem jogerősen tizenegy év fegyházat kapott, míg a vállalkozó fejbelövésével vádolt Hatvani Istvánt tíz év fegyházzal sújtotta. Fazekas Ferencet bizonyítottság hiányában felmentették, mivel kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást, hogy a harmadrendű vádlott tudott arról, mi készül valójában Prisztás József milliárdos üzletember ellen.

A Fővárosi Ítélőtábla azonban a döntést 2014 októberében hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot. A táblabírósággal a Legfőbb Ügyészséggel nem értett egyet és Polt Péter a Kúrián támadta meg a végzést, ám a legfelsőbb bírói fórum elutasította az indítványt (melyet Polt később ismételten benyújtott és idén januárban a Kúria törvénysértőnek mondta ki a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező döntését). A megismételt eljárásban újra kimondták Portikék bűnösségét, ám Fazekas Ferencet ismét felmentették az ellene felhozott vádak alól. Az Energol-vezér és volt testőre tekintetében a Hajba Krisztina vezette bíró tanács ugyanakkor – tekintettel az időmúlásra – a korábbi elsőfokú döntéshez képest egy évvel kevesebb büntetést szabott ki. A döntés ellen mind az ügyészség, mind a védelem fellebbezett, így került az ügy ismét a Fővárosi Ítélőtáblára.

PestiSracok facebook image

Forrás: PestiSrácok.hu, fotó: origo.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.