Pesti Srácok

Szijjártó: ideje lenne, hogy Schulz is felébredjen Csipkerózsika-álmából

Szijjártó: ideje lenne, hogy Schulz is felébredjen Csipkerózsika-álmából

A magyaroknak joguk van elmondani a véleményüket és joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.

A tárcavezető arra reagált, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a Stern magazinnak adott interjújában a menekültek szétosztására szolgáló eljárásról azt mondta: a kidolgozott képlet a "terhek méltányos elosztását hivatott garantálni, és nem elsősorban arra való, hogy minden polgár megértse". Bőven elég lenne, ha az uniós tagországok állam-, és kormányfői megértenék, hogy miről van szó, de ez "sajnos" nem sikerült - tette hozzá. Amíg az olyan emberek, mint Orbán Viktor azt mondják, hogy "a menekültpolitika nem ránk tartozik, ez német probléma", addig Európa nem tud megbirkózni a kihívással - mondta. Arról, hogy az EU és Törökország menekültügyi megállapodása előirányozza 72 ezer menekült tagországok közötti elosztását, elmondta, hogy Orbán Viktor "már bejelentette, hogy népszavazást kell erről tartania". "Népszavazás arról, hogy Magyarország befogadjon-e 1290 menekültet! Ez nem csak abszurd. Ez aljas is" - jelentette ki az EP elnöke.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor vajon nem értette-e meg Európát, azt mondta, hogy nem szabad alábecsülni a magyar miniszterelnököt, mert "ő az egyik legravaszabb a jobboldali populisták között". Arra a felvetésre, hogy talán értelmesebb lenne nem küldeni menekülteket az olyan idegenellenes társadalmakba, mint a magyar, azt mondta, hogy ezzel csak "azok nyernének, akik a leghangosabban balhéznak". Megjegyezte, hogy Magyarországon is vannak települések, ahol nem utasítják el a menekülteket. Ilyen például Szeged, egy "elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni".

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy mi lenne olyan rossz abban, ha Orbán Viktor Magyarországa nem lenne EU-tag, Martin Schulz kifejtette, hogy az uniós tagság megszüntetése "rossz lenne Magyarországnak", és Európának is. A tagság megvonásával Magyarországot "a nemzetközi hatalmi politika játékszerévé tennénk" - tette hozzá. Szijjártó Péter felszólította Martin Schulzot, hogy "ne nézze le a magyar embereket". A magyarok pontosan értik, hogy miről szól a kötelező betelepítési kvóta, és joguk van elmondani a véleményüket - emelte ki. Hozzátette: a magyar embereknek joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni, és különösen így van ez a brüsszeli, a párizsi és a törökországi merényletek után. A külügyminiszter emlékeztetett: Magyarország a kötelező betelepítési kvótát megtámadta az Európai Bíróságon, a kvótáról szóló minden jövőbeli döntésről pedig népszavazást kezdeményez.

Úgy fogalmazott, miközben az Európai Parlament elnöke "otromba módon kritizálja Magyarországot, a valóság már Brüsszelben is ránk rúgta az ajtót, a jelenlegi tudásunk szerint legalább 34 ember halálát okozva". Ideje lenne, hogy "Martin Schulz is felébredjen Csipkerózsika-álmából, és ostoba vádaskodás helyett a valóságos megoldásokat keresse" - vélekedett Szijjártó Péter.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.