Pesti Srácok

Titkosszolgálati információkra alapozva rendelték el a válsághelyzetet

null

Titkosszolgálati információkra alapozta a kormány azt a döntését, amellyel az ország egész területére kihirdette a migrációs válsághelyzetet – mondta el tegnap Csepreghy Nándor, a kancellária miniszterhelyettese. Az ATV Start című műsorában kifejtette: a szakszolgálatok adatai „előrevetítenek bizonyos történéseket”, ezekre pedig folyamatosan fel kell készülni, reagálni kell. Részletekbe ugyan nem bocsátkozott, de azt jelezte, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai tájékoztatást fognak kapni az intézkedés hátteréről.

A Magyar Közlönyben tegnap jelent meg a válsághelyzet kihirdetéséről szóló rendelet, ezt azonban a Magyar Helsinki Bizottság komolyan bírálta. A kormány bejelentése szerint az egész ország területére kihirdette a migrációs válsághelyzetet. A Helsinki Bizottság szerint, ha a kormány a 2015 szeptemberében elfogadott „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” bevezetését érti, akkor a saját maga által néhány hónapja hozott szabályokat hágja át a legalapvetőbb jogállami garanciákat is figyelmen kívül hagyva. A liberális intézmény szerint a menedékjogi törvény pontosan megszabja, hogy erre a lépésre milyen feltételek mellett kerülhet sor, és e feltételek egyike sem teljesül a hivatalos statisztikák alapján.

A Helsinki Bizottság szerint a

PestiSracok facebook image

– A kormány megelőző lépésként rendelte el a migrációs válsághelyzetet, mert nem lehet tudni, hogy a nyugat-balkáni útvonalon feltorlódott emberek tömege merre próbál utat találni magának Európa irányába – ezt Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke közölte az M1 műsorában. A politikus hangsúlyozta: a válsághelyzet nem jár jogkorlátozással, ugyanakkor segít garantálni a magyar családok, és valamennyi ember biztonságát.

Ismeretes, hogy Pintér Sándor belügyminiszter szerdán bejelentette: a kormány a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetéséről határozott. Az erről szóló jogszabály a Magyar Közlöny 33. számában jelent meg. A rendelet tulajdonképpen az ország egész területére kiterjeszti a tavaly szeptemberben Bács-Kiskun és Csongrád, Baranya, Somogy, Zala és Vas megyékre elrendelt válsághelyzetet, aminek az egyetlen, valóban szembetűnő, látható következménye az lesz, hogy a honvédség kiegészítheti a rendőrség munkáját, azaz katonai rendészek is megjelenhetnek az utcákon.

Forrás: Magyar Idők/MTI/index.hu/Fotó:24.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.