Pesti Srácok

Újra nyomoz a NAV az Uber ügyében

null

Új nyomozást indítottak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az Uber ügyében - tudta meg az MTI a hivataltól hétfőn.

A NAV az MTI érdeklődésére azt közölte: az adóellenőrzések során olyan új információ került a kockázatelemzők birtokába, amelyet azonnal továbbítottak a NAV illetékes bűnügyi főigazgatóságának.

"A pénzügyi nyomozók az eddig nem ismert, nyomozást érdemben befolyásoló adatok alapján a mai napon új nyomozást indítottak az Uber-ügyben" - tették hozzá.

PestiSracok facebook image

Szombaton azt közölte a NAV, hogy bűncselekmény hiányában elutasították az Uber ügyében költségvetési csalás miatt tett feljelentést.

Az ügyészségre február elején érkezett feljelentést nagy összegű költségvetési csalás miatt. A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség a feljelentés kiegészítését rendelte el, mert a feljelentésben szereplő adatok alapján a nyomozás elrendeléséről vagy a feljelentés elutasításáról nem lehetett megnyugtatóan állást foglalni.

Az Uber Hungary Kft. 2014 novemberében kezdte meg magyarországi működését, a cégnek 26,203 millió forint nettó árbevétele és 4,071 millió forint vesztesége volt tavaly a nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint.

Az okostelefonokra letölthető utazásmegosztó alkalmazással az autósok és az utasok online találhatnak egymásra, és a viteldíj rendezése is a rendszeren keresztül történik. Az Uber-sofőrök magyarországi számlájukra kapják meg bevételeiket.

A taxitársaságok tiltakoznak az Uber működése ellen, mondván, hogy ugyanolyan személyszállítási szolgáltatást végeznek, mint ők, miközben nem felelnek meg a taxisokra vonatkozó szabályoknak. Az Uber ugyanakkor azt állítja, hogy nem taxi, hanem egy technológiai rendszer, egy informatikai cég, amely olyan online piacteret üzemeltet, amelyen keresztül különböző jellegű szolgáltatások működnek.

Forrás: MTI

Fotó: kamaraonline.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.