Pesti Srácok

Zuschlag állítja, Pukliék miatt ült hat évet

Zuschlag állítja, Pukliék miatt ült hat évet

Pukli István meg a többi szoci inkább maradjon csöndben – írta Facebook-bejegyzésében Zuschlag János. A volt szocialista politikus hangsúlyozza, a Pukli-féle ifjú szocialisták miatt áldozta fel magát, és kellett később börtönbe vonulnia.

- írta Zuschlag János egy hozzászólásban.

PestiSracok facebook image

A volt szocialista politikus korábban a TV2-n arról beszélt, hogy az MSZP-n belüli pénzügyi csalásokról, amelyek miatt neki börtönbe kellett vonulnia, más szekszárdi ifjú szocialista vezetőknek is tudniuk kellett, így Pukli Istvánnak, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának is.

Miután Pukli Istvánról kiderült, hogy köze volt az MSZP-hez, ahonnan állítólag Gyurcsány Ferenc miatt lépett ki, az iskolaigazgató a sajtóban kitálalt ávós nagyapjáról és börtönbüntetését töltő testvéréről is. Azt azonban továbbra is tagadta, hogy bármi köze lett volna Zuschlag Jánoshoz. Mint fogalmazott, „nem életszerű, hogy Zuschlag János egy reggel arra ébred, segítenie kell egy régi harcostársán, ezért bemegy a TV2-be, és a róla könyvet író jelenlegi hírigazgató, Szalai Vivien hathatós segítségével azt hazudja, mi barátok voltunk”.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: hvg.hu Fotó: nepszava.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.