Pesti Srácok

Az Egyesült Államok kilenc foglyot szállít Guantánamóról Szaúd-Arábiába

null

Kilenc foglyot szállít Guantánamóról Szaúd-Arábiába az Egyesült Államok, így nyolcvan fogoly marad a börtöntáborban - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint szombaton.

A foglyok elszállítása része az amerikai elnök erőfeszítésének, hogy végleg bezárja a börtöntelepet. Barack Obama tulajdonképpen már az első megválasztása előtti kampányban megígérte ezt, majd 2009-es beiktatása után, az első héten aláírta az erről szóló rendeletét, ám tervét - jobbára a republikánusok támogatásának hiánya miatt - nem tudta megvalósítani.

Idén februárban újabb részletes tervet terjesztett elő a kongresszusban a 2001. szeptember 11-ei terrormerényletek után kialakított speciális börtöntelep bezárására. Az amerikai védelmi minisztérium szombaton nyilatkozatban fejezte ki háláját a szaúdi királyságnak, amiért foglyokat fogad be. A szaúdi gesztus azért jelentős, mert jemeni állampolgárokról van szó, és a sivatagi királyság eddig mindig elutasította, hogy nem szaúdi állampolgárokat is fogadjon. A kilenc jemenit már évekkel ezelőtt tisztázták, és csak arra várnak, hogy elszállítsák őket. Szülőföldjükre nem térhetnek vissza, a Fehér Ház politikája értelmében ugyanis polgárháború dúlta országba nem lehet átszállítani foglyokat. Az amerikai elnök a jövő héten Szaúd-Arábiába látogat.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.