Pesti Srácok

Csapó Gábor "elmagyarázta", hogyan előzhető meg a nemi erőszak

A Sport 1 Heti Helyzet című műsorában Kiss László, az úszószövetség napokban lemondott szövetségi kapitányának ügye volt a téma; Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó és Gyenesei Leila világbajnok öttusázó vitatkoztak erről – figyelt fel az adásra a 444.hu.

Csapó szerint 55 év távlatából nevetséges felmelegíteni a történetet, mire Ágai Kis András műsorvezető megkérdezte, mit csinálna a tettessel, ha az ő lányával művelt volna ilyesmit. Kurvára megverném – mondta Csapó, mire Gyenesei Leila felvetette, hogy „ha neked van egy lányod, akkor azt a lányodat úgy neveled, hogy menjen fel három férfinak a lakására?".

És itt jött a jelenet, amikor Csapó Gábor egykori jogi tanulmányai alapján egy pohárral szemléltette, hogyan működik a nemi erőszak. Felidézte, egyik régi tanára, egy „öreg büntetős pasi" amikor az órán kialakult a vita a nemi erőszakról, azt mondta az egyik női hallgatónak, hogy próbálja beledugni az ujját egy tejesüvegbe. Az üveget persze gyorsan elhúzta előle, majd közölte a nővel: „ennyit kellett volna önnek is tennie, asszonyom". Az adásban az egykori vízilabdázó mindezt egy pohárral mutogatta el és kedélyesen mint „aranyos történetet" idézte fel.

PestiSracok facebook image

Forrás: nol.hu/444.hu, fotó: vs.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.