Pesti Srácok

„Egy kicsi tűz” – Balog Zoltán miniszter interjúvolta Röhrig Gézát

null

Bármikor megvédené Magyarországot és itthon tudná a legtöbbet adni Röhrig Géza, az immár Oscar-díjas Saul fia c. film régóta New Yorkban élő főszereplője – tudósít a mandiner. Nem más, mint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kérdezte őt erről – s ők ketten egymást hitről, hazáról, világról, kereszténységről és zsidóságról. Hivatalban lévő fideszes, református lelkész-miniszter és mélyen vallásos, Oscar-nyertes zsidó költő találkozása a református templom oltáránál.

A rendezvény másfél órás volt és megbújt egy templomban, pedig volt benne hírérték bőven: Balog Zoltán emberminiszter vendége volt Röhrig Géza, a Saul fia főszereplője. Csütörtök este a Hold utcai református templomban – Balog itt volt lelkész miniszterkedése előtt – találkoztak a Református tavasz rendezvénysorozat keretében, s ritka érdekes beszélgetést produkáltak ők ketten.

Hivatalban lévő fideszes lelkész-miniszter és mélyen vallásos, Oscar-díjas zsidó költő találkozása a református templom oltáránál – már az alaphelyzet sem mindennapi. Egy-két közéletet érintő érdekesség is kibukott az este során:

PestiSracok facebook image
  1. A beszélgetés egy pontján Balog megkérdezte Röhriget, hogy friss Kossuth-díjával ugyan mit keresett a pedagógustüntetésen, ahol „a te Zoli barátod” lemondását követelték. Röhrig elmondta: kiment a Parlamentből, hazafele indult, de ott voltak a tüntetők és szelfizni kezdtek vele. Nem szándékosan vett tehát részt a megmozduláson, csupán haza akart jutni.
  2. Kiderült, hogy Balog terjesztette fel Kossuth-díjra Röhriget.
  3. Röhrig a díszvacsorán felajánlotta szolgálatait Orbán Viktornak. Nem a miniszterelnök vagy a kormány érdekében, hanem az országéban, de felajánlotta.
  4. Balog megkérte Röhriget, hogy védje meg Magyarországot az EU-val szemben. „Bármikor” – vágta rá Röhrig. És nem viccelt.

A kiragadott részletek viszont messze nem olyan izgalmasak, amilyen a vita maga volt.

Balog Zoltán EMMI miniszter, aki a kérdező szerepében volt szinte végig, nem sokáig kerülgette a forró kását, már a beszélgetés elején a keresztény-zsidó ügyre terelte a szót. Van-e szakadék? Hogy tekint Röhrig a kereszténységre?

Röhrig Géza szerint a közös gyökerek vitán felül megvannak, Jézus zsidó volt, az Újszövetséget is zsidók írták, de ettől még tény, hogy

Ezt mindenesetre cseppet sem rója fel a kereszténységnek, hiszen „két férfinak nem kell ugyanabba a nőbe szerelmesnek lennie, hogy barátok legyenek. Az viszont nem baj, ha mindketten szerelmesek”.

A teljes

cikket itt olvashatja el.

Forrás:mandiner.hu/Fotó:24.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.