Pesti Srácok

Harminc éves a csernobili katasztrófa

null

Harminc éve történt a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége az ukrajnai Csernobilban. A Leninről elnevezett atomerőmű 1977 és 1983 között kezdte meg az áramtermelést, egy elhibázott kísérletnek köszönhető robbanást követően üzemanyagának 3,5-4 százaléka jutott ki a természetbe 1986. április 26-án. Bár a hazai pártvezetés titkolni próbálta, Magyarország is kapott a radioaktív anyagból.

A katasztrófát 1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor egy rosszul megtervezett, az üzemviteli és biztonsági előírások teljes figyelmen kívül hagyásával végrehajtott kísérlet okozta. A négyes blokk reaktorának teljesítményét lenyomták és az instabil, alig ellenőrizhető 20-30 százalékos teljesítménysávban üzemeltették, ráadásul elfelejtették bekapcsolni a póthűtőrendszert. A reaktor ellenőrizhetetlenné vált, pár másodperc múlva két robbanás vetette szét, majd bekövetkezett a nukleáris olvadás. A detonáció felszakította az épület tetejét és falait, a keletkezett tüzet hajnalra sikerült ugyan eloltani, de magában a reaktorban még napokig volt izzás.

A robbanások és a grafittűz a reaktor üzemanyagának körülbelül 3,5-4 százalékát szórta szét, kikerült a környezetbe a nemesgázok 100 százaléka, az illékony izotópok (jód, tellúr, cézium) körülbelül 20 százaléka és a kevésbé mozgékony izotópok (stroncium, cirkónium) 3,5 százaléka.

PestiSracok facebook image

A szovjet vezetés próbálta eltitkolni a katasztrófát, az első jelentéseket csak két nap múlva adták ki, a központi pártlap, a Pravda pedig csak a május 1-jei ünnepségek után számolt be róla. (Az atomerőmű tervezési hibáit, hiányosságait 1986. július 3-án államtitokká nyilvánították.) Ugyanakkor Svédországban már április 26-án észlelték a Szovjetunió irányából érkező radioaktív felhőket.

Magyarországot két hullámban érte a szennyezés: az első Csernobiltól észak-északnyugati irányba indulva Skandinávián, Lengyelországon és Csehszlovákián át érkezett április 29-én, s zömmel az északi, északnyugati területeken mosódott ki. A második nagyobb, déli irányú felhő Románián és Jugoszlávián keresztül május 7-én érkezett, s a másnapi esők mosták a talajba.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: hirado.hu Fotó: edrekesvilag.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.