Pesti Srácok

Helmut Kohl "szívvel-lélekkel európainak" tartja Orbánt, akit két hét múlva fogad

Helmut Kohl "szívvel-lélekkel európainak" tartja Orbánt, akit két hét múlva fogad

Helmut Kohl volt német kancellár április 19-én fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt ludwigshafeni otthonában – jelentette a Bild című német lap kedden online kiadásában. A beszámoló szerint Györkös Péter berlini magyar nagykövet megerősítette a lapnak, hogy Orbán Viktor rövidesen találkozik Helmut Kohllal, és elmondta, hogy a találkozót a miniszterelnök németországi látogatásának keretében rendezik meg. A Bild a találkozó időpontját saját információjaként közölte, annak forrását nem jelölte meg. A tervezett találkozóról Helmut Kohl beszélt először a Bild hétfői számában a volt kancellár 86. születésnapja alkalmából megjelent összeállításban.

A Bild szerint Kohl – az Orbán Viktort érő sokféle bírálat ellenére – a magyar miniszterelnököt mindig védte, becsülte, szívvel-lélekkel elkötelezett európainak tartotta.

Katarina Barley, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) főtitkára a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélte, hogy ez a találkozó többet hozhat, mint a Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke és Orbán Viktor közötti korábbi megbeszélések. „Horst Seehofer csak pártcélokra használta fel ezeket a találkozókat, hogy elhatárolódjon Angela Merkel német kancellártól és menekültpolitikájától” – mondta az SPD-főtitkár.

PestiSracok facebook image

Steffen Seibert német kormányszóvivő hétfőn Berlinben hangsúlyozta: a kabinet semmilyen bírálatot nem fogalmaz meg Kohl és Orbán tervezett találkozójával kapcsolatban, a volt kancellár „teljesen szabadon dönt arról, hogy ki látogathatja meg őt, vagy kivel találkozik”.

Forrás: MTI, Magyar Idők, vezető kép: Frankfurter Allgemeine Zeitung

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.