Pesti Srácok

Közlekedési szakértővé választották a Gój Motorosokat

Közlekedési szakértővé választották a Gój Motorosokat

Fél óra sem kellett a főpolgármester-helyettes meggyőzéséhez, és máris meghívták a Gój Motorosokat abba a munkacsoportba, amely a fővárosi kerékpáros-kérdést hivatott megoldani. A közlekedés-szakértővé avanzsált motorosok szerint a biciklisek többsége ismeri a Kresz-t, mégis össze-vissza kerékpároznak, ha meg bajt okoznak, elhagyják a helyszínt.

Különös hírről számolt be Facebook-oldalán a Gój Motorosok, akik állítják, annyira meggyőző programot állítottak össze a biciklisekről, amely meggyőzte a Főváros vezetését, és őket is beválasztották a kerékpáros munkacsoportba.

A motorosok közzé tették javaslataikat is, amelyben partnerséget és felelősségvállalást várnak el a biciklisektől. Állítják, „a kerékpáros társadalom túlnyomó része, bár ismeri a közlekedési szabályokat, azt rendszeresen és balesetveszélyesen durván megszegi.” Véleményük szerint a megoldást a láthatósági mellényen elhelyezett azonosítószám lenne, így a rendőrség azonnal meg tudná állapítani, ki volt a szabálysértő. Alláspontjuk szerint így rohamosan javulna a közlekedési morál Budapest közútjain.

PestiSracok facebook image

A Gój Motorosok szerint mivel a biciklisek föltartják a forgalmat, nem kellene őket beengedni a busz-sávba. Az egyirányú utcában való behajtást is csak ott engedélyeznék, ahol a kiegészítő tábla engedi, de tapasztalatuk szerint a biciklisek „ezt is úgy értelmezik, ahogy a közlekedési szabályokat, azaz sehogy”.

Javasolják továbbá egy egyhetes biciklis alapfokú képzést, de fölvetették a biciklis-jogosítvány és a kötelező biztosítás lehetőségeit is.

Teljes cikk itt olvasható.

Forrás: facebook.com/HírTV Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.