Pesti Srácok

MNB alapítványai minden kért adatot kiszolgáltatnak

null

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tiszteletben tartja az Alkotmánybíróság döntését, az alapítványok minden olyan adatot ki fognak szolgáltatni, amit kikérnek - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a Kossuth Rádióban.

Hozzátette, az alapítványok önmaguktól is a transzparensebb működés felé fognak elmozdulni. Kiemelte, az alapítványok elváltak a jegybanktól, az alapítványoknak lesz meg minden olyan joga, hogy ezt a transzparenciát miként teremtik meg. Úgy vélte, hogy ez sikerülni fog, és „pontot lehet tenni a kérdéskör végére".

Az Alkotmánybíróság - Áder János köztársasági elnök indítványával összhangban - csütörtökön határozatban mondta ki, hogy alkotmányellenes a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény adatnyilvánossággal kapcsolatos módosítása.

PestiSracok facebook image

Az Ab megállapította, hogy az MNB alapítványai, illetve többségi tulajdonában álló gazdasági társaságai által kezelt adatok megismerését korlátozó törvényi szabályozás, és visszamenőleges hatályba léptető rendelkezései alaptörvény-ellenesek.

Az Ab kiemelte, a jegybank közfeladatot lát el, kizárólag közpénzzel gazdálkodik, ezért az átláthatóság és a közélet tisztasága érdekében a nyilvánosság előtt elszámolással tartozik. Továbbá csak feladataival összhangban hozhat létre gazdasági társaságot, alapítványt, így az általa nyújtott vagyoni hozzájárulás nem veszíti el közpénz jellegét.

Nagy Márton a műsorban az MKB Bank eladásával kapcsolatban elmondta, a három tulajdonos - a Blue Robin külföldi tőkealap, a CIG Pannónia pénztár és a Minerva Tőkealap - magas hozam reményében talpra állítja a bankot, két-három év múlva kilépnek abból azzal a szándékkal, hogy tőzsdére vigyék.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.