Pesti Srácok

Rendelettel záratnák vissza Szeged kitárt kapuit

Rendelettel záratnák vissza Szeged kitárt kapuit

Rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi a KDNP Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnökének Szegedet érintő nyilatkozata miatt - jelentette be Haág Zalán, a párt helyi elnöke kedden. A helyi szocialista vezetés szerint Schulz egyszerűen megdicsérte a várost, és minden más feltételezés rendkívül primitív rosszindulatról tanúskodik. Haág ugyanakkor kiemelte, Botka László könnyen eloszlathatná a feltételezéseket, ha végre kiállna a nyilvánosság elé, illetve ha elfogadnák azt a beadványt, amely biztosítaná, hogy a városvezetés ne folytathasson megtévesztő kommunikációt a bevándorlással kapcsolatban.

Haág Zalán keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a szegediek megdöbbenéssel értesültek Martin Schulz egy március végi lapinterjúban megjelent kijelentéséről, mely szerint Szeged egy „elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni". A képviselő szerint a helybeliek joggal tartanak attól, hogy Botka László és a városvezetés arra készül, hogy „politikai vagy más okokból" ellenőrizetlen hátterű és létszámú, a magyar törvényeket nem tisztelő migránstömegekettelepítsen Szegedre.

A szegedi városvezetés rendkívül primitív rosszindulatról beszél

PestiSracok facebook image

A szegedi városvezetés az erre reagáló közleményében leszögezte, az EP elnöke tavaly áprilisban a menekülthullám tetőzése előtt járt a csongrádi megyeszékhelyen. A vele készült interjúban úgy említette Szegedet mint az emberséges, humánus, európai viselkedés mintapéldája. A közlemény szerint minden más magyarázat Szegedhez méltatlan és végtelenül ostoba lejáratási kísérlet. Azt feltételezni, hogy egy város polgármestere „külön alkut" tud kötni - nemzetközi egyezmények ellenére vagy azok figyelembevétele nélkül menekülteket letelepítéséről, nemcsak teljes tájékozatlanságról, hanem „rendkívül primitív rosszindulatról" is tanúskodik.

haág
Haág Zalán KDNP-s képviselő; Fotó: vtvszeged.hu

Botka elmulasztott érdemben reagálni

Portálunk megkeresésére Haág Zalán elmondta, ha a szegedi városvezetés primitív rosszindulatnak tartja a kezdeményezésüket, akkor itt a lehetőség Botka László MSZP-s polgármester előtt, hogy a nyilvánosság előtt eloszlassa a szegediek félelmeit, amelyet eddig elmulasztott. Hozzátette, a péntekre összehívott rendkívüli közgyűlés reményei szerint elfogadja azt a határozatot, amely egyértelműen visszautasítja a feltételezést, hogy Szeged várja a bevándorlókat, továbbá megakadályoz minden további erre utaló magatartást a városvezetés részéről. A képviselő szerint jellemző, hogy a szegedi városvezetés a stílust támadja, érdemleges választ vagy cselekvést azonban nem tud felmutatni. A pénteki közgyűlés alkalmat adhat hogy ezt korrigálják.

Martin Schulz nem akart ártani

Kérdésünkre, hogy a jelentős véleménykülönbség miatt reális képet alakíthatott-e ki Martin Schulz a menekülthullámmal kapcsolatban szegedi látogatása során, Haág elmondta, mivel az EP elnökét Újhelyi István és Botka László kalauzolta, ezzel kapcsolatban vannak kételyei. Hozzátette, mivel maga Botka László sem látogatta végig a város végeit, vagy a vasútállomás környékét, az ő információi is erősen hiányosak lehettek. Haág ugyanakkor hangsúlyozta, Szeged lakossága végig humánusan bánt az utcákat, tereket tömegesen ellepő, kerteken átgyalogló bevándorlókkal szemben.

nolmigrszeged
Ételosztás a szegedi pályaudvaron; Fotó: nol.hu

A KDNP-s képviselő szerint Martin Schulz valószínűleg nem akart nyilatkozatával ártani baloldali politikustársának, csak az áprilisi látogatásakor olyan benyomások, hatások érhették, mintha egy, az európai baloldal ideológiáját képviselő, bevándorlók felé nyitott városban járt volna, a kormány általános hozzáállásával ellentétben.

A szocialisták képére és hasonlatosságára

A szocialisták által folyamatosan hangoztatott demokratikus alapértékekhez hozzátartozna az is, hogy egy ilyen súlyos kérdés a szegedi közgyűlés elé kerülhessen - hangsúlyozta Haág Zalán. A fideszes beadványok tárgyalását ugyanakkor vagy nem engedték napirendre kerülni, vagy elnapolták az ülést. Mint fogalmazott, Szeged működése Botka László polgármestersége alatt olyan mértékben lett a szocialisták képére formázva, hogy rémisztő elgondolni, mi történne, ha a szocialista vezetésű városok Szegedtől merítenének példát.

Címlapfotó: mszp.hu

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.