Pesti Srácok

Simicska üzlettársával találkozott Orbán Viktor

Simicska üzlettársával találkozott Orbán Viktor

Orbán Viktor és Nyerges Zsolt szombat délelőtt Szolnokon, a Szolnok MÁV FC új stadionjának átadásánál találkozott.

Csaknem négy év munkája után ünnepélyes keretek között átadták az újjáépített tiszaligeti stadiont szombaton Szolnokon – számolt be róla az MTI. A megnyitón Orbán Viktor mellett Nyerges Zsolt, a Közgép elnöke, Simicska Lajos üzlettársa is megjelent, sőt kezet is fogtak egymással és közös kép is készült róluk.

Orbán Viktor avató beszédében elmondta: a komplex stadionfejlesztési program összköltsége több mint 2 milliárd forint volt, amelyből a stadion építése 1,2 milliárd forintot tett ki. Ebből a klub, a Szolnoki MÁV Utánpótlás FC Kft. mintegy 600 millió forintot teremtett elő, a többit a tao-rendszerből - a társasági adóból befolyó forrásból - biztosították, az állam pedig 400 millió forinttal támogatta a beruházást a nemzeti stadionfejlesztési program keretében - írja az MTI.

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök a kormány nevében köszönetét fejezte ki a szolnoki vállalkozóknak, akik "megtették, amit megkövetelt a haza".

Forrás: atv.hu, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.