Pesti Srácok

Sztrájkra készül a Pedagógusok Szakszervezete

null

Fontolóra veszi a sztrájk meghirdetését a pedagógus sztrájkbizottság, ha a hétfői tárgyaláson néhány fontos kérdésben nem sikerül dűlőre jutni a kormánnyal – közölte a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a TV2 Mokka című műsorában pénteken.

Galló Istvánné elmondta: azért fontolgatják az egynapos sztrájk meghirdetését, mert bár az általuk összeállított 25 pontból sok van, amelyben közeledtek az álláspontok, néhány nagyon fontos kérdésben nem látják a megegyezés lehetőségét.

Jelezte: ilyen a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) további működésének kérdése, amelyben „szeretnének tisztán látni”. A sztrájkbizottságot alkotó három szervezet egyikének vezetője utalt arra, hogy bár március 22-én bejelentették a Klik megszűnését, csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője azt mondta, ebben az ügyben a kormány még semmiről sem döntött. Hozzáfűzte: az intézmények fenntartása, az iskolaigazgatók jogköre alapkérdés a köznevelés működésének további sorsát illetően, ezért nem újsághírekre, nyilatkozatokra szeretnének hagyatkozni.

PestiSracok facebook image

Hasonlóan fontos és vitás kérdés a pedagógusok és a tanulók munkaterhelése, valamint a szabad tankönyvválasztás – jegyezte meg Galló Istvánné.

Forrás: MTI, fotó: pedagogusok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.