Pesti Srácok

Újabb 49 bevándorlót sikerült visszaszállítani Törökországba, három hajóval

Újabb 49 bevándorlót sikerült visszaszállítani Törökországba, három hajóval

Három hajó összesen 49 migránst szállított vissza Görögországból Törökországba kedden, az Ankara és az Európai Unió közötti, a migránsáradat megfékezését célzó megállapodás keretében - jelentették török hírügynökségek.

A görög Híosz szigetéről a török Cesme város kikötőjébe egy ötfős menekültcsoport érkezett délelőtt sétahajón - tájékoztatott az Anadolu török állami hírügynökség. A kitoloncoltak közül négyen afgánok voltak, egy pedig iraki állampolgár.

Cesméből az egészségügyi vizsgálat, az ujjlenyomatvétel és a személyes adatok rögzítése után a menekülteket először buszokkal a szintén az Égei-tenger partján fekvő nyugat-törökországi Dikili városba, majd átmenetileg a közép-törökországi Kirikkaléba vagy a déli Adana tartományba szállítják. A nem szíriai menekülteket a török hatóságok a szükséges ügyintézés lebonyolítását követően repülőgépekkel hazájukba küldik tovább.

PestiSracok facebook image

A délután folyamán két másik hajó tizenhárom migránst hozott vissza Leszbosz szigetről Dikilibe, valamint harmincegy menekültet Kósz szigetről a Mugla tartományban található Güllük településre. A második csoporttal nyolc afgánt, négy iránit és jordániait, a harmadikkal további afgánokat, pakisztániakat és mianmariakat toloncoltak ki az Európai Unióból - írta az Ihlas török hírügynökség.

A március 18-i EU-török megállapodás értelmében április 4-én kezdődött meg azoknak az illegális határátlépőknek a visszaküldése Törökországba, akik március 20-a után érkeztek valamelyik görög szigetre, és akiknek a görög hatóságok elutasították a menedékkérelmét, vagy ők maguk elzárkóztak a kérelem benyújtásától. A keddi csoportok tagjainak esélyük sem volt, hogy politikai menedékjogot kapjanak Görögországban - számolt be róla a görög média.

Eddig 374 embert küldtek vissza, mert Görögországban szinte mindenki menekültstátusért folyamodott. Utóbbiak sorsa csak a kérelem elbírálása után dől el. A menedékkérelmek lassú feldolgozása miatt az illegális bevándorlók visszaszállítása is akadozik, a legutóbbi hajó óta több mint két hét telt el. A görög hatóságok többször jelezték, hogy haladéktalanul szükségük van az EU által ígért menedékjogi szakértőkre. Az EU-tagországok ezért cserében - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba. Törökországból eddig 103 szíriai menekültet telepítettek át uniós országokba, Németországba, Finnországba, Hollandiába és Svédországba.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.