Pesti Srácok

Újabb béremelést kapnak a rendőrök – folytatódik az életpályaprogramjuk

Újabb béremelést kapnak a rendőrök – folytatódik az életpályaprogramjuk

A tavaly elindult, új rendvédelmi illetményrendszer részeként idén öt százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére, tehát folytatódik a rendőrök életpályaprogramja – mondta Zsinka András, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára Budapesten tartott sajtótájékoztatóján szombaton.

Az új rendvédelmi életpálya 2015 nyarán 30 százalékos illetményemeléssel indult, és a tervek szerint 2019-ig minden évben újabb 5 százalékos emelés lesz, így 2019-ben már 50 százalékkal lesznek nagyobbak a testületben a bérek. Tavaly több mint ötvenezren kaptak 30 százalékos illetményemelést, több mint négyezren 25-30 százalékost, mintegy 250-en – zömmel vezető beosztásúak – pedig 15-30 százalékost. Az emelés 2015 elejéhez képest idén a rendőr tiszthelyetteseknél mintegy 90-100 ezer, a tiszteknél 120-140 ezer forintos lehet.

A kormány létszámában és eszközeiben is megerősíti a rendőrséget, kiszámítható életpályát és anyagi, erkölcsi megbecsülést nyújt azoknak, akik ezt a hivatást választják. A rendvédelmi pályát választók támogatása érdekében idén nyártól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes hallgatói számára létrejön a tisztjelölti jogviszony, mellyel ingyenes kollégiumi elhelyezés és akár negyvenkétezer forintos ösztöndíj járhat, laptopot pedig minden tisztjelölt ingyen kap – tette hozzá Zsinka András.

PestiSracok facebook image

A BM helyettes államtitkára az április 24-i Szent György nap alkalmából, mely negyedszázada a rendőrök ünnepnapja, és a közelgő Szent Flórián nap alkalmából, mikor a tűzoltókat ünneplik, köszönetet mondott az állománynak, mely védi az emberek vagyonát, biztonságát, Magyarország és az EU határait. Míg az unió számos országában a migránsáradat és a terrorveszély miatt jelentősen romlik az emberek biztonságérzete, addig Magyarországon rend és nyugalom van. Ez elképzelhetetlen a rendőrség nélkül, melynek munkáját a kormány megbecsüli – hangoztatta Zsinka András.

(MTI, kép: kormany.hu)

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.