Pesti Srácok

A vízművek munkatársainak adták ki magukat

null

Néhány óra alatt négy helyen is megpróbáltak trükkös módszerrel lopni annak a bandának a tagjai, akik a vízművek munkatársaiként bemutatkozva jutottak be ingatlanokba. Az egyik sértett otthonából több ezer euróval távoztak

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a három férfi kedden a délutáni órákban négy különböző erzsébetvárosi ingatlanba kísérelt meg bejutni – írja a police.hu közleményében. Minden alkalommal a vízművek munkatársainak adták ki magukat. A Budapest VII., Wesselényi utcában, Nefelejcs utcában és Damjanich utcában ugyanazzal a trükkös módszerrel akartak lopni, ám az első három sértett számára gyanússá váltak a férfiak, akik így értékszerzés nélkül távoztak a helyszínekről.

A negyedik lakásba 17 óra körüli időben jutott be a három férfi, az ott lakó nő figyelmét elterelték, onnan több ezer euró készpénzt eltulajdonítottak, majd elhagyták a helyszínt. A harmadik sértett, aki ugyanabban az épületben lakott, időközben értesítette a rendőrséget, akik így a menekülő G. Zsoltot, G. Istvánt és B. Norbertet a ház előtt, a Budapest VII., Damjanich utcában elfogták.

PestiSracok facebook image

Teljes közlemény itt olvasható.

Forrás: police.hu Fotó: police.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.