Pesti Srácok

Az AfD szerint érdekből Merkel mögé álltak a németországi egyházak

Az AfD szerint érdekből Merkel mögé álltak a németországi egyházak

A nagy német keresztény egyházak csak érdekből segítik a menekülteket – mondta a legnagyobb parlamenten kívüli német párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke egy vasárnapi interjúban.

Frauke Petry a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kifogásolta, hogy pártját nem hívták meg a német katolikusok hagyományos találkozójára (Katholikentag), amelyet az idén rendeztek meg századik alkalommal. Az AfD mellőzése a vasárnap véget ért ötnapos lipcsei rendezvényen nem volt keresztényi magatartás – mondta. Hozzátette, hogy nemcsak a katolikus, hanem más nagy keresztény felekezetek részéről is hallani olyan kijelentéseket, hogy keresztény ember nem szavazhat az AfD-re. Hangsúlyozta, hogy soha korábban nem tapasztalt ilyen kirekesztést. Megjegyezte, hogy a németországi protestáns egyház „nagyon egyértelműen baloldali-zöld” irányultságú.

Kifejtette, hogy a katolikus és a protestáns egyházi segélyszervezetek (Deutscher Caritasverband, Diakonie Deutschland) az AfD megítélése szerint önös érdekeket követve vesznek részt a menekültek közpénzből finanszírozott ellátásában, és e tevékenységük a „bűnbocsánati cédulák árusításának egyfajta modern formája”. A nagy keresztény egyházak hozzájárulnak annak a látszatnak a fenntartásához, hogy a „Németországba érkező migránsok könnyen boldogulhatnak”, holott az ilyen egyházi törekvéseknek „semmi köze a felebaráti szeretethez” – jelentette ki. Az egyházaknak messzebbre kellene tekinteniük, mint a „nyitott kapuk Merkel-féle politikája, amely nyilvánvalóan megbukott” – mondta az AfD társelnöke.

PestiSracok facebook image

A többi között megerősítette a párt azon álláspontját, hogy az iszlám nem tartozik Németországhoz. Hangsúlyozta, hogy a Koránban (az iszlám vallás szent könyve) és a saríában (iszlám jog) „gyökerezik az erőszak és a radikalizmus”, amelyektől az iszlámnak el kell távolodnia egy belülről induló reform révén.

MTI, kép: cicero.de

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.