Pesti Srácok

Csalást sejt Tényi Érpatakon

Csalást sejt Tényi Érpatakon

Csalás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Tényi István a Jobbikos kötődésű érpataki polgármesterhez, Orosz Mihály Zoltánhoz köthető Benefícium Szeretetszolgálathoz került közel ötven ingatlan ügyében - derül ki a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott közleményből.

Tényi az Átlátszó.hu-n megjelent beszámolóra hivatkozva azt írta feljelentésében: a Jobbikkal nyíltan szimpatizáló Orosz 13 civil és gazdálkodó szervezet hozható összefüggésbe. Ezek egy része már nem működik, de mindegyik közös jellemzője, hogy nincs, vagy minimális a bevétele, illetve lényegében üres, azaz vagyontalan cégek és egyesületek, három ellen pedig a NAV felszámolást indított.

Szinte mindig maga Orosz kezdeményezte az adásvételt

PestiSracok facebook image

A Benefícium Szeretetszolgálat Egyesület háromfős kuratóriumát három fő alkotja: Orosz a vezető, a tagok pedig a polgármester testvére, Násztáné Orosz Erika, aki tagja az érpataki képviselő testületnek is, és Gelsnié Uri Valéria, a helyi szociális intézmények vezetője, aki magánemberként Orosz élettársa - írja az Átlátszó.hu-ra hivatkozva Tényi. Szerinte 47 érpataki ingatlan esetében azonosította tulajdonosként a Benefícium Szeretetszolgálat Egyesületet. Az oknyomozó portálra hivatkozva a feljelentő azt írta, az adásvételt szinte mindig maga a polgármester készítette elő és kezdeményezte, az elmondások szerint Orosz nem egy esetben büntetést helyezett kilátásba, majd a megbeszélések gyakran eljutottak az ingatlaneladás kérdéséhez. Amennyiben a tulajdonos belement az eladásba, a vételárat általában Gagna Mihályné “Mártika”, az önkormányzat pénzügyese kézbesítette, borítékban - olvasható a közleményben.

Nem is tudtak róla, hogy eladták az ingatlanjukat?

Az Átlátszónak nyilatkozók arról számoltak be a lapnak, hogy nincs írásos szerződésük, a bérleti díjról nem kaptak sem nyugtát, sem elismervényt, de a cikk szerint egy idős pár annak sincsen tudatában, hogy értékesítették ingatlanukat. A cikk szerint Orosz Mihály Zoltán végig arról beszélt nekik, hogy csak a telket veszi meg, a ház maradhat a nevükön. Az analfabéta pár 100 ezer forintot kapott, a szerződést úgy írták alá, hogy nem olvasták fel nekik. A portál helyi forrásai szerint a polgármester többeknél próbálkozott azzal, hogy a szerződésre konkrét címet nem, csak helyrajzi számot írtak, ami alapján az eladók elhitték, hogy az csak a telket jelöli, a házat nem.

Tisztázatlan körülmények között kerülhettek az egyesület birtokába ingatlanok

Sok olyan ingatlan felett is rendelkezik a Benefícium, amiről nem tudni, hogyan került hozzá - írja Tényi. Az érpataki H. Beáta árvaként nevelkedett, és nagykorúvá válásakor az életkezdési támogatásából a gyámja segítségével vett egy ingatlant Érpatakon. Azért van gyámja, mert cselekvőképességet részlegesen korlátozó gondnokság alatt van. H. Beáta azonban néhány éve eltűnt a faluból. Úgy tudni, hogy otthonba került. A háza azonban a nevén maradt, és most egy házaspár lakik benne. A házaspár azonban nem H. Beáta gyámjának, hanem a Benefíciumnak fizeti a havi 10 ezer forintos bérleti díjat - olvasható a feljelentésben.

Forrás: PS/Fotó: MTI

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.