Pesti Srácok

Együttműködne a hatóságokkal az offshore-botrány kirobbantója

Együttműködne a hatóságokkal az offshore-botrány kirobbantója

Együttműködést ajánl a hatóságoknak a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda több mint 200 ezer offshore cégre vonatkozó iratait kiszivárogtató forrás, amely a Süddeutsche Zeitung című német lap szombati számában közölt kiáltványában hangsúlyozta, hogy a kapitalizmus "gazdasági rabszolgasággá" változott és forradalomba torkollhat.

A John Doe álnevet használó forrás - akiről semmit sem tudni, így azt sem, hogy egy vagy több személyről, vagy egy szervezetről van-e szó - írásában kiemeli: az elvileg nem illegális offshore gazdasági társasági formát ugyan gyakran az adókerüléssel hozzák kapcsolatba, de a Mossack Fonsecától kiszivárogtatott anyagok azt mutatják, hogy ennél sokkal súlyosabb bűncselekmények elkövetésére is használják, és a törvénytelenségekben közreműködik az ügyvédi iroda.

Hozzáteszi, hogy azért szivárogtatta ki a Panama-iratok néven is ismert dokumentumokat, mert felelősségre kell vonni az iroda alapítóit, munkatársait és ügyfeleit a bűncselekményekért. Eddig a Mossack Fonseca "piszkos ügyeinek csak egy töredéke vált ismertté, és még évekig, talán évtizedekig is eltarthat, mire mind nyilvánosságra kerül" - áll a kiáltványban. Az iroda, az alapítók és a munkatársak évtizedeken keresztül tudatosan, világszerte és sorozatosan megkerültek vagy megszegtek jogszabályokat, de az általuk védett bűnözők érdekében befolyásukat arra is felhasználják, hogy "diktáljanak törvényeket".

PestiSracok facebook image

Ráadásul a Mossack Fonseca "csak egy lovacska a továbbra is forgó panamai offshore-körhintában" - hangsúlyozza. A Panama-iratok vádemelések ezreit eredményezhetik, ha a hatóságok rendelkeznének a dokumentumokkal - emeli ki a forrás. Hozzáteszi, hogy az anyagot feldolgozó Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) és partnerei teljes joggal tagadják meg az iratok kiadását, "én azonban lehetőségeim keretei között hajlandó vagyok az együttműködésre a hatóságokkal".

Ehhez viszont biztosítani kell a kiszivárogtatók védelmét - hangsúlyozza, felidézve többek között az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtő programjait leleplező Edward Snowden példáját, akit szerinte büntetés helyett "hősként kellene ünnepelni és kitüntetni". A John Doe álnevet használó forrás felszólítja az Európai Bizottságot, a brit törvényhozást, az Egyesült Államok törvényhozását és valamennyi államot, hogy haladéktalanul gondoskodjanak a kiszivárogtatók védelméről, és felszólította az EU-t, hogy gondoskodjon valamennyi tagállami cégnyilvántartás teljes átláthatóságáról. Kiemeli, hogy valamennyi vállalat esetében nyilvánosságra kell hozni a kedvezményezettek kilétét.

A forrás egy sor további intézkedést is sürget, kifejtve, hogy a Mossack Fonseca iratai súlyos torzulásokra mutatnak rá. Így például "velejéig romlott" az amerikai kampányfinanszírozási rendszer, hiszen a politikusok éppen azoknak a támogatására szorulnak, akik leginkább érdekeltek az adókerülésben. Csődöt mondtak a bankok, a pénzügyi felügyeletek és az adóhatóságok is, és a "reménytelenül maradi és inkompetens bíróságok" - teszi hozzá. Aláhúzza, hogy a bírák gyakran "a gazdagok érveit fogadják el, az ügyvédek - és nemcsak a Mossack Fonseca ügyvédei - pedig nagyon jók abban, hogy megfeleljenek a törvény betűjének, miközben mindent megtesznek azért, hogy kiforgassák a törvény értelmét".

A forrás szerint csődöt mondott a média is. Milliárdosok körében "divat lett felvásárolni újságokat, hogy megakadályozzák a gazdagokról és szupergazdagokról szóló tudósításokat", miközben a komoly oknyomozó újságírók pénzügyi gondokkal küszködnek. Ennek az a következménye, hogy számos nagy médiatársaság úgy döntött, nem foglalkozik a Panama-iratokkal, holott - a vonatkozó állításokkal ellentétben - rendelkeztek az iratanyagból származó dokumentumokkal. "Még a Wikileaks sem reagált az üzeneteimre" - emeli ki a forrás.

Mindenekelőtt azonban az ügyvédek mondtak csődöt - áll a kiáltványban, amely szerint szakítani kell az önszabályozással a jogászi szakmában, "mert egyszerűen nem működik". Hiszen "akinek a legtöbb pénze van, mindig talál egy segítőkész ügyvédet céljai eléréséhez, legyen az a Mossack Fonseca vagy más ügyvédi iroda, amelyről még nem is tudunk semmit" - fűzi hozzá. A forrás úgy véli, a Panama-iratok megmutatják, hogy "társadalmunk erkölcsi hanyatlása egy új rendszerhez vezetett, amelyet még kapitalizmusnak nevezünk, de valójában gazdasági rabszolgaság".

Ebben a rendszerben a rabszolgák nem tudják, hogy rabszolgák, és nem ismerik uraikat, akik egy "párhuzamos világban élnek és a láthatatlan láncokat egy nagy halom érthetetlen törvény alá rejtik". Még inkább aggódni kellene amiatt - írja -, hogy "egy kiszivárogtatónak kellett megkongatni a vészharangot", hiszen ez azt jelenti, hogy "nem működnek demokráciáink ellenőrző mechanizmusai, és az összeomlás a rendszer összeomlása".

Történészek tudják, hogy az adóztatás és az egyenlőtlen hatalmi viszonyok váltottak már ki forradalmakat, és míg korábban fegyveres erő kellett az emberek elnyomásához, most a nyers erőnél is hatékonyabb az információkhoz való hozzáférés elvágása. Mi azonban "az olcsó és határtalan kapacitású adathordozók és az államhatárokat átívelő, gyors internetkapcsolatok világában élünk. Nagyon úgy tűnik, hogy a következő forradalom digitális lesz." "Meglehet, hogy már el is kezdődött" - írja a Mossack Fonseca által kezelt offshore cégekről hatalmas, 2,6 terabájt mennyiségű adattömeget kiszivárogtató forrás.

Forrás: MTI/nol.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.