Elfekvőként üzemelt az idősek otthona

Nem volt sem takarító, sem konyhai személyzet, nem fűtötték az ebédlőt, ruhaszárító helyiségnek használták a közösségi szobát, a vizesblokkok rendkívül elhanyagolt állapotban voltak, a helyiségekben kosz volt, nem volt elég ápoló, a gondozottakat egyáltalán nem fejlesztették, a demens betegeket pedig egyszerűen bezárva tartották – az ombudsman a Magyar Nemzet által megismert jelentésében az állt, hogy ilyen állapotok uralkodtak a fegyverneki Aranykor Idősek Otthonában néhány hónapja.

Székely László kezdeményezésére az ügyben több hatósági eljárás is indult, és bár azóta csak a problémák egy részét szüntette meg az otthont fenntartó gazdasági társaság, nem záratták be az intézményt. A lap szerint elképesztő körülményeket tártak fel a fegyverneki Aranykor Idősek Otthonában a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal, valamint a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) által elvégzett vizsgálatok, amelyek Székely Lászlónak, az alapvető jogok biztosának kezdeményezésére indultak. Székelyhez nevük elhallgatását kérő panaszosok fordultak beadvánnyal, ennek nyomán rendelt el vizsgálatot az ombudsman. A panaszosok azt állították, az otthon vezetője agresszíven viselkedik a személyzettel és a lakókkal is.

Takarítóként is helytálló ápolók

A mozgáskorlátozott ellátottakat az emeleten helyezték el, lift nincs, így az érintettek egyáltalán nem tudnak szabadon mozogni. A lakók mindig éhesek és fáznak, elégtelen a fűtés, és nagyon rosszak a higiénés körülmények: a nővérek nem használtak gumikesztyűt, puszta kézzel mosdatják a lakókat, a takarítást is ők végzik. Az ombudsman kezdeményezésére elsőként a kormányhivatal gyámügyi és igazságügyi főosztálya folytatott ellenőrzést. Megállapították, hogy az épület állaga az évenkénti festések elmaradása miatt elhanyagolt. A mellékhelyiségek és zuhanyzók rendkívül elhasználódtak, cserére, illetve felújításra szorulnak. Az étkezőben nem volt fűtés, az ellenőrzés időpontjában a takarító személyzet nem dolgozott, az intézményvezető pedig szabadságát töltötte. Az ötven ápoltat ellátó idősotthonban súlyos szakemberhiány volt: míg a jogszabály kimondja, félszáz emberre legalább 12 fő ápolót-gondozót, valamint egy fő mentálhigiénés munkatársat kell alkalmazni, az intézményben mindössze kilencen dolgoztak. Egyáltalán nem alkalmaztak mentálhigiénikust, mosó-vasaló nőt, a takarító pedig tartósan táppénzen volt. Így a takarítást is a gondozói személyzet végezte, és ők is mostak az ellátottakra. Konyhai személyzetet egyáltalán nem alkalmazott az intézmény, az étkezéssel kapcsolatos teendőket szintén az ápolók végezték, vagyis a vécé pucolásától a mosogatásig és vasalásig minden az ápolónők feladata volt, akiknek emellett gondozniuk kellett volna a betegeket is.

A törvényben előírt közösségi helyiség ugyan volt az otthonban, de az nem foglalkoztatóként, hanem raktárként és ruhaszárítóként funkcionált. Foglalkozásokat, szabadidős tevékenységeket nem szerveztek, az idősek fejlesztését egyáltalán nem végezte senki. Az akadálymentesítéssel sem foglalkoztak: az épület kétszintes, azonban lift vagy lépcsőn járó szerkezet nincs, miközben négy kerekes székes beteg élt az emeleten.

Vegetáló betegek

A szellemileg leépült (demens) ellátottak „csak vegetálnak”, az intézmény nem biztosít számukra semmilyen foglalkozást, a vizsgálat az ő ellátásukkal kapcsolatban azt találta: a földszinten lakó két személy egy kulcsra zárt szobában élt. Az érintetteknek fokozott felügyeletre lett volna szükségük, de ezt nem tudták nekik biztosítani, ezért zárták be őket. Ezen betegek szobája elhanyagolt, koszos volt az ellenőrzéskor, és még jelzőkészüléket sem biztosítottak nekik, amivel segítséget tudtak volna kérni. A korlátozó intézkedésről ráadásul dokumentációt sem vezettek, arra pedig nem adtak egyértelmű választ, a betegek miért és meddig vannak bezárva.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják.

Fotó, illusztráció: maltai.hu