Pesti Srácok

A Fideszben tartanak Pintér Sándor túlhatalmától?

null

Példátlan, hogy egy hónapokon keresztül több körben pontonként egyeztetett és végül konszenzussal elfogadott törvényjavaslatot holmi párton belüli cicaharc miatt egyetlen tollvonással levegyenek a napirendről – mondta el a Népszabadságnak Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azt követően, hogy a Törvényalkotási Bizottság (TAB) ülésén Gulyás Gergely – állítólag kifejezetten Lázár János kérésére – levetette a napirendről a Belügyminisztérium terrortörvény-csomagját.

Mirkóczki hozzátette, a Jobbik számára vállalhatatlan egy olyan módosítás, amellyel Lázár János kapja meg a belügyi terrorcsomag részeként felállítandó, minden titkosszolgálat, valamint a rendőrség, a TEK és a NAV bűnügyi és terrorizmussal összefüggő információit összegző, kezelő, elemző Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemzőközpont (TIBEK) felügyeletét.

A lap megjegyzi, hogy a Magyar Nemzet információja szerint épp ennek a szervezetnek a felügyeletéért kezdődött hatalmi harc a Fideszben. „Bár a különleges jogosítványokkal rendelkező szervezet az ellenzék támogatását is élvező javaslat alapján Pintér Sándor alá tartozna, úgy tudjuk, Lázár János is felügyelné az új titkosszolgálatot” – írta pénteken a lap. A Népszabadság információja szerint egyes fideszes körökben már az is felvetődött, „ha nem kerülhet Lázár felügyelete alá, inkább ne is legyen a TIBEK”. Túl nagy információs hatalom összpontosulna Pintér kezében.

PestiSracok facebook image

A Népszabadság azt is írja, az, hogy levették a napirendről a javaslatot, a Belügyminisztériumot lepték meg a legkevésbé: már a tervezetről tartott ötpárti tárgyalássorozat sikeres lezárása után lábra kaptak olyan szóbeszédek, hogy a Fideszben nem mindenki örül Pintérék sikerének, és az utolsó pillanatban majd fideszes módosító javaslatokkal szétbombázzák a törvénycsomagját.

A teljes cikk itt elolvasható.

Forrás: Népszabadság, fotó: origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.