Pesti Srácok

A Gyurcsány-lobbi továbbra is büntetné Magyarországot

A Gyurcsány-lobbi továbbra is büntetné Magyarországot

Úgy tűnik, nem beszélt a levegőbe Niedermüller Péter, a DK alelnöke és EP-képviselője, amikor a Facebookon közölte, azért dolgozik Brüsszelben, hogy az unió szigorú szankciókkal sújtsa Magyarországot, amiért a kormány nem akar bevándorlókat befogadni az országba. A párt sajtóosztálya ugyanis kedden arról tájékoztatott: Gyurcsány Ferenc pártelnök, Molnár Csaba ügyvezető alelnök, EP-képviselő és Niedermüller kíséretében tesz látogatást Brüsszelben.

A Gyurcsány-féle lobbitevékenység tehát elkezdődhetett, a DK-s delegáció legalábbis számos uniós biztossal és bizottsági vezetővel, továbbá Yang Yanyival, az EU mellé delegált kínai nagykövettel, David Walzerrel, az EU mellé delegált izraeli nagykövettel, Selim Yenellel, az EU mellé rendelt török nagykövettel, Susan Dangerrel, az AmCham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) európai vezetőjével is találkozik.

Ismert, a PestiSrácok.hu elsőként írta meg, hogy Niedermüller Péter bevallotta, azért lobbizik Brüsszelben, hogy az unió példásan büntesse meg hazánkat. A politikus néhány napja azt írta közösségi oldalán, hogy

PestiSracok facebook image

Ahogy azt már megírtuk, nem ez az első eset, hogy Niedermüller Magyarország megbüntetéséért lobbizik Brüsszelben.A tavaly májusi, strassbourgi EP-vitanapon, amelyen szokás szerint Magyarország és a magyar kormány, valamint Orbán Viktor volt terítéken, Niedermüller Péter is felszólalt. A DK-s politikus akkor is azt a véleményét hangoztatta, hogy “az Európai Parlamentnek nem csupán politikai, hanem morális kötelessége is szóvá tenni azt, hogy az egyik tagállam miniszterelnöke szisztematikusan, tudatosan és folyamatosan szembemegy az európai alapértékekkel”.

Forrás: magyaridok.hu/PestiSrácok.hu, Fotó: MTI/Marjai János

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.