Pesti Srácok

Hamarosan jöhetnek a törökök

Hamarosan jöhetnek a törökök

Az Európai Bizottság néhány napon belül javaslatot fog tenni a Törökországgal szemben alkalmazott schengeni vízumkényszer eltörlésére – jelentette hétfőn a Politico című brüsszeli hírportál név nélkül nyilatkozó illetékesekre hivatkozva.

A névtelenséget kérő uniós tisztségviselők szerint a Törökországra vonatkozó vízumliberalizációról szóló, szerdára várható bizottsági eredményjelentéshez a török állampolgárokkal szembeni vízumkényszer eltörlésének javaslata kapcsolódik majd.

Az EU-nak nincs B-terve

PestiSracok facebook image

Bár az utóbbi időben egyre többen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a sajtószabadság és az alapvető emberi jogok helyzete tekintetében egyre növekszik a távolság Európa és Törökország között, a Politicónak nyilatkozó illetékesek egyike arra hívta fel a figyelmet, hogy akármilyen nehéz is, a menekültválság megoldását illetően nincs alternatívája az Ankarával való együttműködésnek, „nincs B-terv”. „Nem fogjuk őket szerdáig mintademokráciává alakítani (...) Nagyon nehéz lesz” – mondta egy másik tisztségviselő.

A vízummentesség csak azokra vonatkozna, akik biometrikus azonosítóval ellátott útlevéllel rendelkeznek és félévente legfeljebb 90 napot kívánnak tartózkodni a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezet tagországaiban. Bár a végső döntést az Európai Parlamentnek és a szakminisztereket tömörítő tanácsnak kell majd meghoznia, ezt csak a bizottság javaslata alapján tehetik meg.

A nem teljesített feltételeket zsarolással ellensúlyozzák

Az Európai Unió és Törökország között márciusban létrejött migrációs egyezmény értelmében minden érintett országnak, így Törökországnak is fel kell gyorsítania a vízumliberalizációhoz szükséges intézkedések meghozatalát, és amennyiben a vonatkozó akcióterv minden előírása teljesül, akkor legkésőbb június végéig el kell törölni a török állampolgárokkal szembeni uniós vízumkényszert. Bennfentes források szerint Ankarának sikerült teljesítenie az uniós vízummentesség 72 feltételének többségét, de nem mindet. Ahmet Davutoglu török kormányfő nemrégiben leszögezte, hogy amennyiben nem törlik el az országával szembeni uniós vízumkötelezettséget június végéig, Ankara nem fogja tartani magát a migrációs megállapodásban foglaltakhoz.

(MTI, kép: onedio.com)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.