Pesti Srácok

Hárommillió aláírás a melegházasság ellen Romániában

null

Egy kamionnyi aláírással és egy 300 méteres levéllel nyomatékosítja alkotmánymódosító szándékát a Koalíció a családért – írja a Főtér.ro. A kezdeményezés nem irányul semmi ellen, hanem a hagyományos, egy férfi és egy nő által alapított, gyermeknek életet adó családot támogatja - hangsúlyozza a civil szervezet.

Beterjesztette a román szenátus elé hétfőn a Koalíció a családért elnevezésű civil szervezet azt a polgári kezdeményezést, amely alkotmányos szintre emelné a melegházasság tiltását. A kezdeményező csoport azt szorgalmazza, foglalják a román alaptörvénybe, hogy „a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul". A jelenlegi alkotmány "házaspárok" önkéntes elhatározásával alapított családról beszél.

A polgári kezdeményezéshez fél év alatt a szükséges félmilliónál hatszor több, mintegy hárommillió támogató aláírás gyűlt össze, amelyeket hétfőn teherautóval szállítottak a szenátus épületéhez. Romániában kétharmados parlamenti többség, valamint érvényes és eredményes népszavazás szükséges az alkotmánymódosításhoz.

PestiSracok facebook image

A család alkotmányos meghatározásának módosítását szorgalmazó aláírásgyűjtési akció példátlan Romániában, mind az alkotmány polgári kezdeményezéssel való módosítási kísérlete, mind az aláírók nagy száma tekintetében. Mircea Tudor, a Koalíció a családért csoport egyik tagja szerint a román nép ezzel bebizonyította, hogy van benne akarat és lelkiismeret, amikor egy igazán fontos célkitűzés vezérli.

- jelentette ki Tudor.

A Koalíció a családért csoport elnöke, Mihai Gheorghiu múzeumigazgató, volt külügyi államtitkár szerint Románia egy európai trendet követ, miután Horvátország 2013-ban, Szlovénia pedig tavaly döntött referendumon a melegházasság legalizálásának elvetéséről.

Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a "nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó" homoszexuális párokat. A 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték. A Koalíció a családért csoport a Ptk-ban szereplő család-meghatározásnak akar alkotmányos súlyt kölcsönözni.

A kezdeményezést a többségi román ortodox egyház is felkarolta, és az erdélyi magyar egyházi vezetők is kiálltak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó romániai aláírásgyűjtés mellett. A parlament elé terjesztett alkotmánymódosító törvénytervezetről akkor szavazhatnak a honatyák, ha a kezdeményezés szövegét az alkotmánybíróság elfogadja.

Forrás: foter.ro/MTIFotó: 4udesign.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.