Pesti Srácok

Integrációs pedagógiai rendszert támogat a kormány

null

A kormány az inkluzív, befogadó oktatásban hisz, célja az, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek együtt tanuljanak a nem hátrányos helyzetűekkel - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Czibere Károly elmondta: az óvodákat, valamint az általános és a középiskolákat is érinti egy új pályázat, amellyel az integrációs pedagógiai rendszer megvalósítását akarják támogatni, ez ugyanis a felzárkóztatási politika egyik legfontosabb eleme. A programnak elsőként az óvodai részét hirdették meg hétfőn - folytatta, hozzátéve: 550 óvodában mintegy 5500 gyermeket szeretnének elérni. Fontos azonban a pedagógusok átképzése is: új eszközöket, megközelítésmódokat kívánnak tanítani körülbelül 1000 dolgozónak. A pályázati forrásokat olyan programokra lehet felhasználni, amelyek a korai képességkibontakoztatást, az együttnevelést szolgálják. A pályázás feltétele, hogy az intézmény feltérképezze a falai között nevelkedő hátrányos helyzetű gyermekek számát és szociális hátterét, valamint módszertant dolgozzon ki arra, hogyan vonna be szülőket, civileket a programjaiba.

A kormány célja, hogy ne maradjanak le a hátrányos helyzetű gyermekek, és ebben a mostani pályázaton kívül más intézkedések is segítenek, például hogy tavaly óta már hároméves kortól kötelező az óvoda, valamint hogy jelentősen kibővítették a gyermekétkeztetés rendszerét - mondta Czibere Károly.

PestiSracok facebook image

A pályázat a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg. A hétfőn megjelent, óvodákra vonatkozó, Társadalmi felzárkózási és integrációs köznevelési intézkedések támogatása című felhívás szerint a kormány "célul tűzte ki a hátrányos helyzetű, roma, illetve fogyatékossággal élő gyermekek érvényesülésének növelését a köznevelési és felsőoktatási rendszerben". A feltételeknek megfelelő projekteket 4,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítik.

Forrás: MTI/ Fotó: szombathely.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.