Pesti Srácok

Kósa szerint az MSZP időhúzása miatt szívnak a kereskedelmi dolgozók

Kósa szerint az MSZP időhúzása miatt szívnak a kereskedelmi dolgozók

Szeptemberben nyílik lehetőség a vasárnapi munkavégzés feltételeinek szabályozására – közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének képviselőivel tárgyalt.

Az érdekképviselet szerint a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonása hátrányosan érintette a kereskedelemben dolgozókat, ezért a helyzetük javítását kérték a kormánypárttól. Kósa Lajos jelezte, hogy csak azután lehet hozzányúlni a vasárnapi munkavégzés szabályozásához, ha az Alkotmánybíróság kimondja a szocialisták által a témában kezdeményezett népszavazás okafogyottságát, vagy ha az MSZP eláll az aláírásgyűjtéstől, és a választási bizottság határozatot hoz a határidő lejárta után.

Mintegy 250 ezer kereskedelmi dolgozót érint rendkívül hátrányosan a jelenlegi „ex lex állapot”, amit „teljesen nyilvánvalóan a szocialisták politikájának köszönhetünk” – mondta a frakcióvezető, aki a vasárnapi munkavégzés szabályozandó kérdései közé sorolta például a bérpótlékot és a munkaidő-gazdálkodást. Azt a szocialista javaslatot értelmetlennek nevezte, hogy a parlament határozatban kötelezze magát arra, hogy három évig nem rendeli el a vasárnapi zárva tartást. Hozzátette viszont, hogy az Országgyűlés nem is akarja elrendelni legalább három évig, mert nincs egyetértés róla a választók között.

PestiSracok facebook image

A jegybanki alapítványokkal kapcsolatos kérdésre Kósa Lajos azt mondta: a múlt héten elfogadott törvénymódosítás lehetővé teszi a jegybanki alapítványok számvevőszéki vizsgálatát, ezt „minimum érdemes megvárni”, mert „az alapítványok működését bírálók kijelentéseinek legalább egy része, biztosan tudjuk, hazugság”.

MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.